A magyar zsákutca eredete

2011-03-15 10:10:02

Helyzetünk Európában kettős. Benne vagyunk az Európai Unióban, teljes jogú tagként, sőt ebben a fél évben nálunk működik az unió elnöksége. Jogilag és formailag tehát az elmúlt ezer év alatt még sohasem volt ennyire rendben.

Tartalmilag mégsem ilyen megnyugtató a helyzet. Az EU-országok gazdaságilag két részre oszlanak. Az elsőbe tartoznak az euróövezet tagjai, a másodikba az onnan kimaradók. Mi persze az utóbbiba. Pár napja a magyar miniszterelnök is bosszúsan idézte, hogy az eurósok külön együttműködésre törekednek – így sokáig leszünk a „várólistán”.

Nem új dolog ez az EU-ban. Hivatalosan úgy szokták fogalmazni, hogy vannak gyorsabban, és lassabban fejlődő országok. És még kevésbé új, ha visszanézünk a történelembe. Bibó István jellemezte ezt a helyzetet a legszemléletesebben. A magyar fejlődés menete zsákutcába szorult, abban araszolunk valamerre, de sosem tudtunk kitörni belőle, hogy eljussunk a jól fejlődő országok fő útvonalára.

Nem Bibó vette ezt először észre. A magyar önismeretnek századok óta ez a legsúlyosabb problémája. Idézhetnénk Széchenyi Istvánt, Petőfi Sándort vagy Ady Endrét, használhatnánk a gyepű, a kompország, a patópálság, a magyar ugar fogalmát. Erdei Ferenc úgy fogalmazott, hogy a magyar társadalom kettős: és a kettő csak átfedi egymást, de sosem egyesült homogén szervezetté. Ugyanezt mondta más és más szavakkal a harmincas években a Mi a magyar? című kötet írógárdája, Babits Mihálytól és Szekfű Gyulától, Hajnal Istvántól Veres Péterig – majd a század második felében Berend Iván, Ránki György, Pach Zsigmond Pál, Szűcs Jenő. Ezt fejezi ki a „szerves” és a „szervetlen fejlődés” terminusa. Ez a magyar élet kulcsproblémája.

Vitányi Iván "A Magyar zsákutca eredete" c. írását ide kattintva olvashatja tovább a Nol.hu-n.

Vissza...