Politikai földcsuszamlás várható

2011-03-12 06:11:13

Induljunk ki a tényből: a közvélemény-kutatások szerint fölgyorsult az Orbán-rezsim társadalmi támogatottságának csökkenése. A kormányzópárt az összlakosság körében a tavaly májusi, illetve júniusi csúcs óta 12 százalékot veszített a Mediánnál (50-38), 11-et a Szonda Ipsosnál (42-31) és 9-et a Tárkinál (46-37). Ezen belül január és február között a Medián 7 százalékos zuhanást mért, ez bő félmillió szavazó elvesztését jelzi egyetlen hónap leforgása alatt.

A Tárki december és január között regisztrált hasonló (5 százalékos) esést. Orbán a Medián szerint 15 százalékot veszített népszerűségéből hatalomra jutása óta. A kormányzással elégedetlenek aránya is most lépte át a bűvös határt: 43-ról 56 százalékra nőtt az utolsó három hónapban. 54 százalékra emelkedett azoknak az aránya is, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok, a romlás e téren 7 százalékkal ugrott meg januárról februárra.

Ám ez csak az érem egyik oldala, mondják a rutinos elemzők, s a számokat tekintve igazuk van: az ellenzéki pártok támogatottsága jottányit sem nőtt. Az MSZP a Mediánnál, a Szondánál és a Tárkinál is mindössze (a hibahatáron belüli) egy százalékkal növelte támogatottságát az összlakosság körében a tavaly májusban mért adatokhoz képest (12, 12 és 11 százalék); az LMP-s szavazók aránya az első két intézetnél csökkent egy-egy százalékkal, a harmadiknál stagnált (3, 4, 5); a Jobbik a Mediánnál nem változott, a másik kettőnél 2-2 százalékot süllyedt (9, 7, 7). Orbán pedig a 15 százalékos veszteség ellenére is a legnépszerűbb magyar politikus.

Mindebből az elemzői rutin szerint az következik, hogy a magyar politika világában semmi sem változott: a kormánypárt továbbra is utcahosszal vezet; ellenfél, alternatíva sehol. Az ebből adódó felszínes konklúzió: a kormányzat jól, az ellenzék rosszul politizál. Az eddigi ciklusok koreográfiája valóban úgy alakult, hogy a választások győztese előbb vesztett a támogatottságából, majd egy idő után az ellenzék lekörözte. Az Antall- és a második Gyurcsány-kormány esetében pár hónap alatt előállt ez a helyzet; a Horn-, az első Orbán-, illetve a Medgyessy-kormánynál viszont csak a második év során.

Érdemes ide klikkelve tovább olvasni a Nol.hu-n Debreczeni József " A jövő megint elkezdődött" címmel megjelent legújabb publikációját.

Vissza...