A diákmunkát is megsarcolják

2011-03-05 14:19:28

A nyári főszezonban több tízezer diák szembesülhet azzal, hogy ugyanazért a munkáért kevesebbet kap, mint egy évvel korábban. A diákszövetkezetek szerint nagyjából a diákok egynegyedét-egyharmadát érinti az adójóváírás csökkenése, miáltal a diákmunkások havonta tízezer forinttal kevesebbet kereshetnek adómentesen.

Mi így járulunk hozzá a magyar nemzetgazdaság üdvös felvirágzásához – a másodéves egyetemista, Attila hangjában nyoma sincs ugyan a felvirágzás iránt érzett őszinte lelkesedésnek, de nem is különösebben feldúlt. Állítása szerint egyike a diákmunkát végzők tízezreiből – nyári főszezonban inkább százezreiből – azoknak, akik idén kevesebb pénzt kapnak ugyanazért a munkáért, ugyanolyan óradíjak mellett, mint tavaly kaptak. Ugyanazért járt rosszul, mint az a becslések szerint 800-900 ezer alkalmazott, akinek a havi bruttója nem éri el a 300 000 forintot, és nem nevel tizennyolc év alatti gyereket: az adójóváírás csökkenése miatt.

Hetvenezerig nettó volt a bruttó

Ha egy nappali tagozatos diák dolgozik – tizenhatodik életévét betöltve bárki jogosult erre –, akkor a béréből a jelenlegi szabályok szerint csak személyi jövedelemadót, pontosabban adóelőleget kell levonni, nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot, illetve egyéb járulékokat nem, mivel a társadalombiztosítási jogviszonyt tanulóként szerzi. Ez azt jelenti, hogy az adójóváírásra jogosító összeghatár eléréséig  a diákmunkások bruttó bérével egyenlő a nettó bér. Csakhogy az szja-törvény tavalyi megváltoztatásakor az adójóváírás  összegét havi 15 100 forintról 12 100 forintra csökkentették. Ez a 3000 forintos változás – valamint az adókulcs módosulása – a gyakorlatban azt jelenti, hogy nagyjából havi 10 000 forinttal csökkent az az összeghatár, ameddig a diákmunkások adómentesen juthattak a pénzükhöz. Tavaly még bruttó havi 69 940 forintig nem kellett szjá-t fizetni, míg a mostani szabályok szerint csak bruttó 59 548 forintig van adójóváírás. Efölött szuperbruttósítani kell a bért, vagyis fel kell szorozni 1,27-tel, aminek a 16 százaléka az adó, ebből leveszik a bizonyos összeghatárig csökkenő mértékben még járó adójóváírást, a többit pedig levonják adóelőlegként.

Ide klikkelve olvashatja tovább az Index.hu-n "A diákok is buktak az új adószabályokon" című írást.

Vissza...