Homályból homályba

2011-03-03 12:30:58

Vagy nem tudja a kormány, mit akar a magyar gazdaságban a fenntartható fejlődés érdekében, vagy tudja, de nem meri megmondani – ez lehetett a benyomása annak, aki meghallgatta a Széll Kálmán Társaság március 1-jei ülésén Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Matolcsy György gazdasági miniszter előadását.

Mindkét feltételezés jogos, bár amit feltételez, az érthetetlen. Érthetetlen a stratégia hiánya, hiszen nyolc év ellenzéki lét elégséges idő lett volna a felkészülésre. De érthetetlen azért is, mert tudjuk, hogy ez idő alatt a Fidesz műhelyeiben komoly elemző, programalkotó tanulmányok készültek. Hol vannak ezek a munkák, és hol vannak a kidolgozóik? Érthetetlen az is, hogy kétharmados többséggel megtámogatva az Orbán-kormány nem mer kiállni a választói elé, ráadásul akkor, amikor már minden hatalmi pozíciót elfoglalt, élvezi a polgárok többségének bizalmát, és a kormányzati ciklus elején vagyunk. A nem meri vállalni feltételezését indokolja a beharangozott strukturális reformok meghirdetésének helyszíne, egy művelődési ház, annak társasági jellege és a névadás: Széll Kálmán Terv. Nehogy valaki is „csomagra”, netán Orbán- vagy Matolcsy-csomagra gondoljon, ami különben is méltatlan lenne Magyarország újjáépítésének programjához. Hiszen – mint ezt Orbán Viktortól korábbról tudjuk – a szerkezeti reformok Magyarország újjáépítését jelentik. Navracsics Tibor ezt meg is erősítette, amikor a Széll Kálmán Tervet Magyarország felemelkedésének zálogaként jellemezte. Navracsics miniszterelnök-helyettes úr vagy nem ismeri a tervet, vagy nem mer mást mondani a PR-műhelyekben megformált, kiadott jelszónál – erre a következtetésre juthatunk a gazdasági miniszter előadása után.

Matolcsy György részletesen ecsetelte a magyar állam adósságfelhalmozásának történetét a hetvenes évektől – na, nem éppen napjainkig, mert a második Orbánkormány hozzájárulásáról mélyen hallgatott. Mint ahogy hallgatott a kilencvenes évekbeli Széll Kálmán, Bokros Lajos drasztikus adósságcsökkentő csomagjáról is, aminek a hasznát, nagyobb részt, az első Orbán-kormány zsebelte be. A felemás múltelemzés a második Orbán-kormány eddigi teljesítményének feldicsérésével zárult; az utolsó tíz hónapot a miniszter hihetetlenül sikeres időszaknak nevezte a magyar gazdaságban. Csak a siker fokmérőinek bemutatásáról feledkezett meg, amit nagyon helyesen tett, mert így legalább nem másította meg a tényeket. Mint például azt, hogy az elmúlt évben a viszszamenőlegesen kivetett válságadókkal, a magánnyugdíjpénztárakba való járulékátutalások felfüggesztésével és más különféle közgazdasági bóherkodással sem tudták teljesíteni a kitűzött deficitcélt (amit eredetileg nem is akartak – úgyhogy ez a program talált, süllyedt). Hogy az infláció meghaladta az előző évit, és az utolsó hónapokban felfelé vette az irányt, hogy a jegybanknak fel kellett függeszteni a kamatvágás pályáját és a gazdaság hosszú távú érdekét figyelembe véve kamatemelésre kényszerült. Hogy a munkanélküliség ősz óta emelkedik, ez év januárban szokatlanul nagy mértékben, majdnem százezer fővel megugrott, mert leállították az előző kormány közmunkaprogramjait és a helyükbe még nem lépett be más, késésben van ugyanis a Nemzeti Közfoglalkoztatási Program pályázatainak meghirdetése. S nem utolsósorban, hogy miközben a válságból kifelé tartó világban mindenütt növekednek a beruházások, nálunk 2010 utolsó negyedévében a legrosszabb időkre emlékeztetően, 8 százalékkal zuhantak, amiben a leállított fejlesztéseknek, projekteknek, és az Orbán-kormány kiszámíthatatlan, megdöbbentő rögtönzéseket bemutató gazdaságpolitikájának meghatározó szerepe van.

Petsching Mária Zita írását ide klikkelve olvashatja tovább  Nol.hu-n.

Vissza...