Széll nem volt sikeres

2011-03-01 20:26:35

Széll Kálmán, akinek a nevét felhasználva a kormány most "Találd ki a részleteket! alcímmel" programot hírdetett, a Deák-párt és a Balközép egyesülése után a Szabadelvű Párt színeiben 1875 márciusában pénzügyminiszter lett. (Ha bukik a program- lehet majd szídni a liberálisokat és a baloldalt!) Több mint négyévi miniszterelnökség után az újonckérdésbe bukott bele Széll Kálmán, akiről most tervet nevezett el Orbán Viktor kormánya.

Tarlós István pedig talán egy teret fog. A jobboldalon keresve sem találtak volna jobb névadót Széll Kálmánnál a megszorításokra – azaz a szerkezeti reformokra. Talán még a világgazdasági válság idején miniszterelnökké választott Károlyi Gyula lehetett volna alkalmas személy, de ő alig egy évig maradt posztján, és ennek zömét is lemondása fontolgatásával töltötte. Széll Kálmán igazából pénzügyminiszterként (1875–78) érdemelte ki a nagy megszorító címet. Szigorú és takarékos volt, az államháztartási egyensúly helyreállítását és megőrzését, a deficit felszámolását tekintette fő céljának, elérésükkor nem rettent vissza az adónemek növelésétől és az adózók vegzálásától. Nevéhez fűződik ugyanis az adófelügyelői intézmény megszervezése, derül ki a Magyarország miniszterelnökei (Cégér, 1993) című kötetből.

További érdekes információkra tehet szert, ha ide klikkelve elolvassa a teljes cikket az Index.hu-n.

Vissza...