Szél(l) hozott szél(l) visz el...

2011-03-01 14:17:08

Orbán Viktor egyik helyettesét és nemzetgazdasági miniszterét küldte előre, hogy bemutassa a kormány mintegy 800 milliárd forintot spóroló csomagját. Navracsics Tibor és Matolcsy György is az elmúlt nyolc év és + kilenc hónap történelmi felvázolásával kezdett, hogy utána szinte semmit se mondjanak. Figyeltük az eseményeket, míg a kormányfő kiscsoportos eligazításra nem hívta a kiválasztottakat.

Kisebb késéssel, 11 óra után elkezdődött a nagy bejelentés. Az első beszélő nem a csomag kijelölt gazdája, Matolcsy, hanem az egyik miniszterelnök-helyettes. Navracsics Tibor történelmi áttekintéssel kezdi a kellemetlen dolgok fevezetését, miszerint nyolc év szocialista kormányzás, ami 2002-ben csak szokásos kormányváltásnak tűnt, stratégiai váltás volt Magyarországon. Ennek következtében Magyarország fejlődési ívet vétett. 2006-tól gyakorlatilag stagnál az gazdasági növekedés - összegez a miniszter. Fokozatosan maradtunk le Európától, az egész demokratikus átmenet egyik célja, az gazdasági csatlakozás Európához egyre távolabb került. 2007-ben itt volt a legnagyobb költségvetési hiány Európában, a 2006-os hiány majdnem világrekord volt, tekint vissza Navracsics. 2006 óta hat megszorító csomag sokkolta a magyar gazdaságot és társadalmat. A válságból mégsem jutottunk ki, csak egyre mélyebbre kerültünk. A megszorítások öncélúakká váltak, az ország általános teljesítőképességét rontották - összegezte az előző kormányról szóló véleményét a miniszter.

A megszorítások politikája zsákutca - jelentette ki a miniszter. A nyitott végű utca a szerkezeti átalakítások politikája - teszi hozzá. A kormányalakításkor vagy előtte már megtették a kezdő lépéseket a közigazgatási reformmal, megteremtették az új adórendszert, az arányos személyi jövedelemadót és létrehozták az új Széchenyi-tervet - sorolja a múlt immár fényes, Orbán Viktor alá eső részét a kormányfő helyettese.

"Részletek csak a barátoknak!" címmel a Nol.hu-n megjelent tudósítást ide klikkelve olvashatja tovább!

A Hírszerző.hu-n olvasható információk szerint sem derült ki túl sok minden ezúttal sem a csomagról! Kattintson ide!

Vissza...