A balneológiának nincs jövője

2011-02-26 16:33:25

Péntek reggel a TV2 adásában Pokorni Zoltán, a kormányzó párt legfőbb oktatási szakértője, volt miniszter össze találta keverni a balneológiát a bálnatenyésztés tudományával, ám javára legyen mondva, hogy mondandója közben érezhette, hogy valami nem stimmel, mert úgy korrigált, hogy a bálnatenyésztés nem ugyanaz, mint a balneológia, amivel kétségkívül fején találta a szöget, amennyiben a balneológiának egyáltalán nincs köze a bálnákhoz, hiszen gyógyfürdőtant jelent.

Ennél a pontnál gyorsan meg kell jegyeznem, hogy ez itt egyáltalán nem nyelvi rovat, sőt lassan már én szégyellem magam, hogy immáron hetente akad vezető politikus, aki alulmarad az anyanyelvvel folytatott egyre reménytelenebb csatározásban, s én ezt szóvá teszem. A köztársasági elnök és a magyar nyelv viszonyát a köztársaság tekintélyének megőrzése végett nem elemezném, épp elég az, hogy a miniszterelnök sincsen tisztában a szívlel és a szível ige közti különbséggel, hogy a főpolgármester nem tudja, hogy az eredő szó nem okot, hanem okozatot jelent, hogy kereszténydemokrata politikusok külön-külön meg testületileg sem ismerik a rezümé szó jelentését, összekeverik a renoméval, s ehhez jön most Pokorni az ő bálnáival, pedig rá úgy néztünk fel, mint a Fidesz egyszemélyes értelmiségi tagozatára.

Nyelvi hibát, szótévesztést mindazonáltal nem tenne szóvá az ember (mi magunk is vétkezünk épp eleget), ha nem párosulna pökhendi és kioktató modorral, agresszivitással, ráadásul ez a stílus már széles tömegeknek minta az érveléshez: jobboldali kommentelők például azzal védik Pokorni bálnáját, hogy a kommunisták viszont loptak, lenyúlták az országot, amiből ugyebár nyilvánvalóan következik, hogy a bálna a balneológia legfőbb vizsgálódási tárgya; az országos elbutulás lassan eléri azt a fokot, amikor már Szijjártó Péter is észrevétlenül vegyülhet el a tömegben.

Megyesi Gusztáv írását a Nol.hu-n ide klikkelve olvashatja tovább!

Vissza...