Veszprém költségvetése

2011-02-24 16:57:23

Katanics Sándor utalt Mihalovics Péter keddi sajtótájékoztatójára, ahol az ideit az alapozás költségvetésének nevezte. A szocialista képviselő hangsúlyozta: a város élén az ezt megelőző négy évben is a fideszes többség állt, akiknek lett volna ideje az alapozás elvégzésére. A központi költségvetés szűk két hónap alatt megbukott, jelenleg 250 milliárd forintos kiigazítás zajlik, nem tudni, hogy ez milyen hatással lesz az önkormányzati feladatellátásra és a normatívákra.

Katanics Sándor felhívta a figyelmet rá, hogy a város egy bújtatott költségvetéssel is rendelkezik, vagyis a saját tulajdonú cégén keresztül is fizet ki pénzt bizonyos támogatásokra, reklám célokra. Hartmann Ferenc szerint ez Veszprém rendszerváltás utáni legnehezebb költségvetése. „Ez Pató Pál úr költségvetése. A halogatás és a koncepciótlanság ott folytatóik, ahol az előző városvezetés idején abbamaradt” – fogalmazott az MSZP képviselője, aki szerint a megoldandó problémákkal – adósságállomány csökkentése, működési hitel felszámolása, működési költségek áttekintése – nem foglalkozik a város vezetése.

A tegnapi napon zajló költségvetési vitáról ide kattintva olvashat korrekt tudósítást az indexveszprem.hu-n.  

Vissza...