Új nyelven beszél? Vagy csak halandzsázik..

2011-02-21 18:57:34

A Századvég szerint azok, akik Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjében bombasztikus bejelentéseket, konkrét gazdaságpolitikai programot vártak, nem értik a változtatás súlyát és jelentőségét, az orbáni új politika lényegét.

Az intézet az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében utalt arra, hogy nagy várakozás előzte meg a kormányfő évértékelőjét és a parlament tavaszi ülésszakát megnyitó beszédét. Hozzátette: ha még mindig érvényesek lennének a régi paradigmák, akkor egyetértenének azokkal, akik csalódottak voltak és a konkrétumokat hiányolták a beszédből. 

A Századvég kiemelte, hogy az Orbán-beszédnek volt üzenete, de azt a kritikusok nagy része nem értette, mert nem érthette, ugyanis foglya az időközben érvénytelenné vált paradigmának, a miniszterelnök pedig egy új politikai nyelven beszélt egy új politika alapjairól. 

Az elemzésben az olvasható: mindaz, ami Észak-Afrikában és az arab világ néhány pontján zajlik, a régi globális világrend érvénytelenségéről és a lehetséges megújulási kísérletekről szól. Mindez Európában már csaknem egy évvel ezelőtt bizonyossá vált, előbb a görög, majd pedig az ír állami csőd intézményesülése megmutatta, hogy roskadozik a régi építmény. A fejlett világ, ha későn is, belátta, hogy a válság elhárítására a régi eszközök és receptek alkalmatlanok, új eszközökre van szükség az új típusú válságok kezelésére - állapította meg az intézet. 

A Hírszerző. hu-n ide klikkelve olvashatja tovább ezt az írást.

Vissza...