Többe kerül, mint 4 éve

2011-02-16 20:45:39

Nagyarányú díjemelések és nagyvonalú közpénzköltés Veszprémben címmel sajtótájékoztatót tartott sajtótájékoztatót az MSZP két veszprémi képviselője szerdán délután. A napokban érkezett meg az emberekhez a Fidesz kormány gazdaság- és társadalompolitikája, amikor kézhez kapták a fizetési céduláikat. A 16 százalékos személyi jövedelemadónak a lakosság egyötöde örül, négyötöde pedig szenvedő alanya – fogalmazott Hartmann Ferenc.

A szocialista önkormányzati képviselő szerint Veszprémben országosan is kimagasló mértékben emelték a szolgáltatási díjakat: a hulladékszállítás 40 százalékkal (a tavalyival együtt 86 százalékkal), a szennyvíz-díj 14 százalékkal, a vízdíj és a helyi buszközlekedés 10 százalékkal, vagyis jóval az inflációt meghaladó mértékben drágult. A hulladékkezelési társulás elnökeként Czaun János fideszes képviselő többe kerül a városnak, mint az előző négy évben, amikor alpolgármester volt – mondta Hartmann Ferenc, hangsúlyozva, a társulás vezetőjének posztját korábban mindig Veszprém alpolgármestere töltötte be, ebben a ciklusban viszont erre külön személyt alkalmaznak, aki ezért éves szinten 10 millió forintot kap, ami egy ezer fős település lakossági hulladékszállítási díjának felel meg.

A tudósítást teljes terjedelmében ide klikkelve olvashatja el az Indexveszprém.hu-n 

Vissza...