Beszéd a Károlyi szobornál

2011-02-14 17:15:30

Gyászolni gyűltünk itt ma össze. Gyászolni az éltető szabadsághoz vezető út szélére vetetteket, polgártársainkat, akiknek életét a náci téboly, vagy az általa a világra szabadított háború vette el. Gyászolni azokat, akiket elhurcoltak és azokat, akiket itthon ért a végzet.

Gyászolni azokat, akiket családostul vagonba zártak, és azokat, akikre az orosz hómezőkön talált rá a halál. Együtt gyászolni a bakát és a munkaszolgálatost, együtt azokat, akik így vagy úgy épp magyarnak vagy nem magyarnak számítottak, eszelős és gonosz törvények szerint. Gyászolni azokat, akiknek már a nevére sem emlékszik senki, mert egész családját kiirtották, vagy minden hozzátartozóját megölte egy bomba. Gyászolni a százezreket, akik ott fekszenek névtelenül valahol Ukrajna mélyén, vagy akik nem fekszenek sehol, mert csak egy szemüvegkeret maradt utánuk, milliónyi más szemüvegkerettel együtt, egy múzeum tárlójában.

Emlékezni gyűltünk itt ma össze.

Emlékezni az áldozatokra: az éhenhaltakra és a megfagyottakra, a Dunába lőttekre és a halálukat egy lebombázott épület alatt leltekre, a halálba hurcoltakra és a vágóhídra küldöttekre. Emlékezni, igen emlékezni a gyilkosokra, akikben talán az a legszörnyűbb, hogy legtöbbjük nem minden emberi mivoltából kivetkezett szadista vadállat, vérivó szörnyeteg volt, hanem törvénytisztelő kispolgár, pedáns hivatalnok és példás családapa. Emlékezni jöttünk a túlélőkre és emlékezni a fogadalomra, amelyet nevünkben és minden eljövendő kor minden tisztességes embere nevében tettek: soha többé fasizmust, soha többé olyan rendszert, amely békés, családszerető, hétköznapi polgárokból eszelős tömeggyilkosokat farag. És emlékezni mindenekelőtt azokra, akik nem csak fölismerték, hogy a nácizmus ellen mindenki tehet valamit, hanem akik tettek is ellene. Olyanok is, akik erre nem voltak rákényszerítve, mert szerencsésebbek voltak, semhogy életüket közvetlenül fenyegette volna a barna pestis. Emlékezni Szerb Antalra, Radnóti Miklósra és Rejtő Jenőre, de emlékezni Apor Vilmos püspökre, Kis János altábornagyra, Bajcsy-Zsilinszky Endrére, Ságvári Endrére és Szenes Hannára is. Zsidókra és a sokak kedvelte Teleki Pál által hozatott törvények szerint nem zsidókra, kommunistákra és cionistákra, katolikusokra, reformátusokra és ateistákra. Egyszerre emlékezünk és egyszerre tekintjük közös hagyományunknak az országvesztő rezsimmel szembefordult tábornokot, a humanista püspököt, a Palesztinából hazatért cionista partizán lányt, a fajvédőből demokratává és a nemzeti függetlenség élharcosává emelkedett kisgazdát és a tűzharcban életét áldozó fiatal kommunistát. Emlékezni jöttünk arra, akit gettóba zártak, de arra is, aki, ha többet nem tehetett, hát egy pohár vizet nyújtott be neki a palánkon keresztül.

Dr. Szabó Zoltán tegnap délután elmondott beszédét ide klikkelve érheti el teljes terjedelmében!

Vissza...