Jellemgyengék

2011-02-06 16:41:47

Milyen emberek ezek? Tűnődök el, miután felhívtam a „professzor” urat. Kik ezek, akikre ekkora hatalmat aggatott a nép és ennyire gátlástalanul képesek csúsztatni, durvábban hazudozni a közügyek intézése közben? Miért nem félnek attól, egyszer majd mégiscsak lelepleződnek és akkor a tisztességes ember csak undorral tud majd rájuk nézni?

Január 27-én történt, hogy a közgyűlésen nemtetszésem fejeztem ki amiatt, hogy újabb városrészi elismerést hoznak létre, s mindezt úgy, hogy nem egyeztettek a civil szervezetekkel. Ha majd megjelenik a jegyzőkönyv, ellenőrizni is lehet, nem bántottam a témához elsőként hozzászólva akkor még senkit, csak mint képviselő, élve jogosítványaimmal nyilvánosan mertem kifogásaimat és kételyeimet sorra venni. S mivel voltam oly botor, hogy két nappal előbb, elfogadva a polgármesteri meghívást egy egyeztetésre, ott is elmondtam kifogásaim, a közgyűlésen hallgathattam egy rám készülő, de az előbb elmondott felvetéseimmel és kérdéseimmel semmiképp sem szinkronban lévő hozzászólást a városrész „új” és igencsak rosszindulatú képviselőjétől. A polgármesteri egyeztetésen ott ült a polgármesteri munkát segítő titkárnő és szorgalmasan jegyzetelte gondolataim, de akkor még nem volt okom feltételezni, ez csupán azt a célt szolgálja, hogy az egyébként meglehetősen gyenge kvalitású és az előző ciklusban már komolyabb pozíciót is betöltő képviselőtársam készülni tudjon előre „belőlem”. Bevallom, azon meglepődtem, amikor másnap a polgármester „hagyományteremtő” szándékkal összehívott egy sajtótájékoztatót, ahol meg is jelentek a helyi média képviselői. Pedig egy normális világban inkább udvariasan elháríthatták volna a város első emberének az eddigi gyakorlattól eltérő, furcsa célú invitálását, mondván: köszönik, de ők nem kérnek az „iránymutatásból”. (Majd végzik a dolgukat, ahogy tették ezt eddig is, és amit érdekesnek találnak, azt majd meg is írják a közgyűlésen történtekről.) Nos, a városrész képviselője egy előző éjjel vélhetően szorgalmasan magolt idézettel kezdte, majd a „nyers erőtől duzzadó” személyemre szabott bírálatokkal folytatta. Nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy 4 éve sem támogattam, akkor egy másik városrészben általa megfogalmazott kitüntetési forma alapítását. S magát egyre jobban felpörgetve ostorozott azért, hogy az elmúlt 12 évben, amikor én még egyéni képviselőként tehettem, miért nem cselekedtem inkább hasonlóan, eltanulva tőle a mutatott jó példát. Fiatal és általában meglehetősen modortalan pártársai elégedett vigyorral a képükön nyugtázták, lám milyen „jó a buli”, s most emberemre akadva, alaposan megleckéztetnek és belenyomnak meggondolatlan véleményem igencsak "ingoványos mocsarába". Mindezek után kénytelen voltam ismét szót kérni és elmagyarázni, tanáremberként nehezen viselem, ha egy „diák” képtelen az összefüggésekre és a mondandó egészére figyelni és kiragadva és eltorzítva abból egyes részleteket, a maga ostoba következtetéseit próbálja úgy előadni, mintha én mondtam volna neki el azokat. Ha megnézik majd a jegyzőkönyvet, olvashatják, más névadási lehetőségeket is felsoroltam indokolva pár mondattal azok létjogosultságát, és egy percig sem vitatva annak a javaslatnak a megfogalmazását, amit ők egyedüliként, meglehetősen erőszakosan terjesztettek be elénk. S elmagyaráztam újra, abban a közösségben, ahol ezzel a javaslattal álltak elő, több civil szervezet is évtizedek óta működik és diktátumok megfogalmazása helyett ki kellett volna inkább kérni a véleményüket, mielőtt ezt az "egyedüli" megoldást lenyomnák a torkukon. A képviselő ekkor némileg bele is pirulva, kínos magyarázkodásba kezdett, s jelezte, a közgyűlést megelőző napon is megbeszélte ezt az egyik helyi civil szervezet néhány tagjával. Nyilván azok pedig voltak annyira udvariasak, hogy nem szembesítették a képviselőt olyasmivel, mi lenne ha ők most mégis mást gondolnának. Akkor talán holnap nem szavaznák meg a már több bizottsági döntésen is túljuttatott és a polgármester által hetekkel előbb beterjesztett javaslatot? S nekem sem volt kedvem azzal tovább szégyeníteni ezt a jellemében gyenge embert, hogy jelezzem neki, az általa hivatkozásként említett „professzori” vélemény semmiképp nem professzori. Bár jómagam annál sokkal jobban tisztelem a javaslatot megfogalmazót, hogy akár tiszteletbeli professzorként tekintsek reá, még ha tudom, doktori fokozata sem volt eddigi, nem éppen rövid életében. Azért felhívtam és rákérdeztem miként történt ez a véleménykikérés. S megtudtam, mivel ezek a (fontos) emberek arra nem értek rá, hogy személyesen beszéljenek vele, felhívatták az erre is kiválóan alkalmas, s mindig kéznél lévő titkárnővel. Akinek ő a kérésre másnap javaslatot is adott. Igaz nemcsak egyet és arról ő már nem tehet, hogy a többi javaslat valamiért nem került megfogalmazásra, és alternatíva sem lehetett így azokból. (S Wass Albertről is írt egy másik előterjesztés kapcsán, de hát az sem kerülhetett a nem éppen pozitív tartalom miatt a tisztelt közgyűlés elé.) Visszatérve a javaslatokra, két olyan tanító neve is szóba került az egyetlen beterjesztett névjavaslat mellett, akik szerintem bizonyíthatóan jóval többet adtak annak a településrésznek ott működésük évtizedei alatt. Nem úgy, mint az, akiről valójában még azt sem lehet tudni, tényleg élt az akkor még önállóan létező településen, nem csak egy évet, hanem akár csak egy percet is. S miután az ő szerénységével nem fér össze, hogy a városi ingyenes hetilap is „leprofesszorozza”- persze ők nagy igyekezetükben csak leírták azt, amit a „jól felkészült” képviselő mondott - sebtében kérte is a helyreigazítást. Az viszont már a hetilap szervilis magatartásának ékes bizonysága, hogy ezek után egy hét elteltével úgy írtak egy újabb tudósítást arról, amiről már egyszer beszámoltak, mintha ez a kitüntetési cím alapítási történet korszakosan nagy cselekedet is lett volna egyben. S, hogy kellően "tartalmas" legyen-a helyreigazításnak így egyáltalán nem tekinthető írás-, a képviselő egyéb fontos feladatairól is ejtettek egy pár szót. (Jelesül a belvízproblémáról, amivel szerintem már egy éve képtelen a legelemibb szinten megbírkózni, bármiféle értelmes lépést kezdeményezni. Csak beszél róla és imádkozik, hogy ne legyen nagyobb a baj.)  S miután a „professzorral” titkárnői segítség nélkül is hosszas beszélgetésbe elegyedtünk, hamar kiderült az is, mennyire azonos arról a véleményünk, hogy káros folyamat az, ami napjainkban zajlik. Ő is csak azt gondolja, az egyre több kitüntetési forma épp az ellenkező hatást éri el, s ha egy város részéről van most szó, nem szerencsés annak elkülönülését önálló, a városrészben, vagy a városrészért végzett tevékenységért odaítélt, egyedi díjjal tovább hangsúlyozni. Nem csodálkozom azon, hogy ebből ez az ember mit sem ért. Azon már inkább, hogy párttársai sem sokat. Talán ők még azt nem tudják, mennyire volt egyenes például akkor, amikor telefonon rákérdeztem egy 2007 januárjában a házam előtt zajló tüntetéshez való viszonyára. Akkor még elhittem neki azt az állítását, hogy neki semmi köze nincs ehhez, s ő csak a „saját” városrészében vállalta „kellemetlen kötelességének” eleget téve a zászlólengetőkkel és a legfőbb balhékoordinátorral a „látszat”együttműködést. (Aki azóta a "szárnyaló" tehetségének és a Kossuth iskola előtti félpályás útlezárások organizálása miatti „nagy” ismertségének „köszönhetően” városanyává is lett.) Kétségeim igazból csak akkor erősödtek fel, amikor egy másik, a házam előtt „tüntető” embertől (aki 2006-ban nyíltan még a Fidesz jelöltséget sem felvállalni merő politikai ellenfelemként vált csak ismertebbé a városrészben) hangzott el az az információ, hogy a már emlegetett „kényszertüntető” kifejezetten kérte tőle, mutassa már meg a zászlólengetőknek - hiszen ő jól tudja-, hogy én hol lakom!

Ezek után talán már nem veszik tőlem azt rossz néven, hogy én igencsak „jellemgyengének” tekintem ezt az „nagyívű” javaslatokat is megfogalmazni képes embert. A véleményemen negatív irányba talán még az változtatott, amikor közel két éve a sajtó előtt vádolt meg a hajléktalanokkal szembeni érzéketlenséggel. S mikor erre határidőt szabva fenyegettem meg azzal, hogy polgári peres úton elégtételt veszek a rágalmazásért, akkor is gyáván megfutamodott. Szemlesütve, a határidő lejárta előtt pár perccel elnézést kért ugyan a nagy nyilvánosság előtti megrágalmazásom miatt, majd gyermeteg módon már arról fecserészett, hogy a félreértések tisztázása érdekében egy közös ebédre is meghívott (s mondta ezt úgy, hogy velem még nem beszélt, a sajtótájékoztatón tett bejelentése után jópár óra elteltével keresett telefonon), s közben olyasmit motyogott, hogy nem gondolta volna, hogy neki kell bizonyítani, hogy ő állított igazat, s nem nekem-a megvádoltnak-, hogy ő rágalmazott.

Katanics Sándor szubjektív írása

Egy feledésbe merült story a HVG.hu-ról. Klikk ide!

Vissza...