Miattam menesztik?

2011-02-05 16:30:23

Ma meglepődve olvastam a Veszprém megyei Napló címlapján „Távozik a főjegyző?” címmel megjelent néhány soros tudósítást. Ebből a hírből csupán annyi derül ki, hogy dr. Büki Szilvia hamarosan megválik hivatalától.

Miután a város polgármestere a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, így a hír valószínűleg igaz. A legújabb önkormányzati választások óta pletykálkodnak meglehetősen intenzíven arról magukat bennfentesnek tartó veszprémiek, hogy meneszteni készül az új hatalom a város jegyző asszonyát. Mivel ez az időről-időre felröppenő hír emlékeim szerint legalább 2006 ősze óta van napirenden, így nem sokan voltak manapság azok, akik megalapozottnak is vélhették ezt az állítólag belülről szivárgó információt. Na és tessék, ezúttal mégis bekövetkezik?! 2006-ban, amikor a balliberális városvezetést leváltották a fideszesek, s jött Debreczeni János, aki maga sem hitte, hogy győzhet, mindenki biztosra vette dr. Büki Szilvia távozását. Mégsem történt az meg. Pedig az elmúlt 4 évben szerintem annyi „zűrös” ügy volt, ami miatt „kikezdhették” volna a főjegyző asszonyt, hogy felsorolni is nehéz. (Bár szerintem ő ezekről nem tehetett, s inkább csak elszenvedője volt azoknak.) Gondoljunk csak arra az ügyre, amikor valaki rejtélyes módon hamis munkáltatói igazolást állított-állítólag- ki egy volt Fideszes képviselő számára, amivel a híresztelések szerint a képviselő az egyik helyi banknál csupán a hitelfelvételét intézte volna el. S mikor kipattant a botrány, maga a képviselő is feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert hisz valaki bizonyára így akarta őt nagy bajba keverni. A rendőrség azóta sajnos nem jutott eredményre. A sajtó nem tud és nem akar semmit sem tudni az ügyről és a jegyző asszony sem állt ki, hogy zárult-e bármiféle eredménnyel a feljelentése nyomán a nem hétköznapi ügyben a nyomozás. Aztán feljelentés született egy olyan ügyben is a hivatal vezetője részéről, amikor is a város többségi tulajdonában lévő (és a közoktatásban, pontosabban a szakképzésben pályázati forrásokból elindított fontos -közel egymilliárdos- fejlesztéseket koordináló) társulás (Pannon TISZK) ügyvezetője ellen kellett az egyre kínosabb és agyonhallgatott ügyek miatt feljelentést tenni. Természetesen ezekről sincs semmiféle hír, információ, azóta sem. Lehet, nem tudhatja meg már soha a hétköznapi halandó, a közember, pontosan mit tudott már kideríteni a rendőrség és így milyen „sikerrel” járt a jegyző asszony eddig megtett feljelentéseivel. S szóba hozhatnám részletekbe menően azokat a kínos ügyeket is, amikor is az előző polgármester (a képviselő-testület érzéketlen asszisztálása mellett, s a szakszerű jegyzői előkészítői munkának köszönhetően) saját hatáskörbe vonta közlekedési táblák, például sebességkorlátozó táblák kihelyezését a város területén. Az érthetetlenül gyors polgármesteri intézkedésnek és a rendőrség együttműködésének köszönhetően ki tudja már, hogy hány tucat embert büntettek meg jelentős mértékű pénzbírsággal a megyei rendőrkapitányság mérőautóival „véletlenül” és heteken keresztül pont mindig ott mérve, az elhíresült Pajta utcai 30-as táblánál.

Ezek az ügyek a számos egyéb apró, de nem jelentéktelen ügy mellett mégsem voltak elegendőek ahhoz, hogy bármiféle pozíciógyengülését idézzék elő a jegyzői tisztet betöltő dr. Büki Szilviának. Most, hogy a Fidesz leváltotta a Fideszt, mégis megtörténhet mindez?

Vagy csak a 2010 óta zajló egyéb és általam szorgalmazott felvetések koptatták volna végleg el a címzetes főjegyző asszonyt? (Persze ezt magam sem hiszem, de érdekes dolog eljátszani egy kicsit ezzel a gondolattal.) Már október 25-én felelősért „kiáltottam”, amikor is egyetlen olyan napirendi pontért rángatták össze a rendkívüli közgyűlést, amit-ha tudják a frissen a hatalomba kerülők a dolgukat- már pár nappal előbb, az alakuló közgyűlésen simán megtárgyalhattunk volna. Az új polgármester ígérte is, hogy kivizsgáltatja az ügyet, s majd megnevezi a felelőst, persze eddig azt mégsem tette meg.(Javaslom a rövid jegyzőkönyv elolvasását mindenkinek.) Vagy csak a január végi és a városi honlapon még nem olvasható „ügyben” vált véglegessé, az, ami zajlik a közgyűlések körül és a szervezeti és működési szabályzat rendszeres figyelmen kívül hagyásával, az lett mára tarthatatlan? Erősen nehezményeztem, hogy a lejárt határidejű határozatok között miért nem szerepel egy olyan napirend megtárgyalása halasztásának megindoklása, amely napirend elkészítéséért még nem is olyan régen az előző ciklus gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere felelt és akinek még az előző polgármester és közgyűlés azt szabta feladatul, hogy vizsgálja meg átfogó módon-több évre visszamenőleg-, mi történt a regionális hulladékkezelő létesítése körül. S most, kínos pillanatok után azt szerették volna elhitetni, hogy az egyébként is évente kötelező és éppen napirenden lévő előterjesztés az, ami egyébként a polgármester előterjesztéseként került a januári közgyűlésen a képviselő testület elé. Többszöri határozott kérésemre annyit mondott a jegyző asszony, megvizsgálja az ügyet és majd írásban tájékoztat a történtekről. Ezek után véljem úgy, hogy ez is elmarad majd? S a feledés jótékony homálya fedheti el a nem éppen lényegtelen (de úgy tűnik, hogy a helyi sajtó számára is önkéntes cenzúra alá vont) történéseket, mert ha megy a jegyző, viszi magával a kibogozatlan problémákat is?

Katanics Sándor szubjektív írása

Ha jobban meg akarja érteni a blogbejegyzést, érdemes az alábbi híreket újraolvasni.

Csalás és okirat-hamisítás a veszprémi városházán - Minden érintett feljelentést tett (Klikk ide!)

Vezetőcsere a Pannon Tiszk élén (Klikk ide!)

Pajta utcai ügy: lerágott csont ( Klikk ide!) 

Még mindig a Pajta utcáról (Klikk ide!)

Eltörölték a bírságokat (Klikk ide!)

Már kérdezni sem szabad? (Klikk ide!)

Jegyzőkönyv 2010. okt. 25. 

Vissza...