"Parasztvakítás"

2011-01-12 19:47:36

Takarékos gazdálkodást ígért a Fidesz-kormány az államigazgatásban, ám a decemberi adat ismerete nélkül is kijelenthető, hogy ebből semmi nem valósult meg. A kormány győzelmi jelentésként tette közzé a múlt héten, hogy sikerült 3,8 százalékon belül tartani az államháztartás pénzforgalmi hiányát, azon a szinten, amit még a Bajnai-kormány foglalt költségvetési törvénybe. A számok azonban azt mutatják, hogy nem a kiadási oldalon kell keresni a terv teljesítésének zálogát.

Az állami költekezés többirányú lehet, a családok támogatásán túl a közösségi közlekedést is a büdzséből finanszírozzák, mint ahogy a korábban felvett hitelek utáni kamatot is. E feladatok ellátásához működőképes államra van szükség, ennek viszont ára van: az apparátust fizetni kell, amely dologi és beruházási kiadásokkal is együtt jár. Ezt, vagyis az állam által saját magára fordított pénzek alakulását a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok soron lehet nyomon követni. Az idei előirányzatban 3574 milliárd forint szerepelt. Ez irgalmatlanul sok pénz, a magánnyugdíjpénztárakba utalt havi 30 milliárd forint járulékért „lenyúlt a földre” a kormány: nos az állami hivatalok fenntartására nagyjából annyit költünk egy évben, amennyiből a magánnyugdíjpénztárakba 10 évig lehetne folyósítani a járulékot. Még annál is félezer milliárd forinttal többet, amennyi vagyont az elmúlt 12 évben felhalmoztak a magánpénztárak.

A cikk folytatása ide kattintva érhető el a Nol.hu-n.

Vissza...