Lesz válasz?

2011-01-01 10:27:51

Ime Ice-T. A Tilos rádió a Hatóság fenyegetőzéseit figyelmen kívül hagyva, "óvatlanul" lejátszotta egy számát. (Most pellengérre állították.) Nyílt levélben tudakolja Molnár Csaba (MSZP) Szalai Annamáriától, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökétől, hogy ki és mennyiért készítette annak a dalszövegnek a magyar fordítását, amely miatt a hatóság vizsgálatot indított a Tilos Rádió ellen.

Az MSZP-s országgyűlési képviselő és volt kancelláriaminiszter pénteken az MTI-hez is eljuttatta azt a nyílt levelet, amelyben azt iránt érdeklődik, ki készítette a dalszöveg magyar nyelvű fordítását, s ha az NMHH megbízásából készült a fordítás, annak ellenértékeként mennyit fizetett a hivatal, ha pedig nem az NMHH megbízásából készült a fordítás, rendelkezik-e a hivatal annak felhasználási jogaival.

A levélben az iránt is érdeklődik a szocialista politikus, hogy a magyar nyelvű fordítás hivatalosnak tekinthető-e, és a hatóság munkatársai megfelelő minőségűnek tartják-e azt – jelentette az MTI.

Az MTI hír elolvasása után az jutott eszembe, azzal, hogy ekkora církusz kerekedett a lejátszott szám miatt, most fiatalkorúak tömegei fogják elolvasni a- természetesen a neten magyarra fordítva is megtalálható -szöveget. Még csak angol tudásra sincs tehát szüksége a gyerekeknek ahhoz, hogy a trágár amerikai szlenget jobban megismerhessék. S miközben ezeket a sorokat írom, hallom a rádióban, hogy Veszprém megyében különösen sok olyan eset akadt, ahol az újév hajnalán fiatalkorúakhoz kellett kivonulni az erősen ittas állapotuk miatt. Na, majd Hoffmann Rózsa "rendbeteszi" ezeket a dolgokat. Ha már a szülők nem képesek erre. :)

A hír teljes terjedelmében ide kattintva olvasható a 168 Óra Online. hu-n.

Na és ha már a fiatalok piálási szokásainál tartunk, eléggé elképesztő dolgokat mond Zacher Gábor a Stop.hu-n az " Egyre több a rohamivó" címmel megjelent interjúban. "Általában 14 éves kor fölött kerülnek be hozzánk a gyerekek, de előfordul, hogy ennél jóval fiatalabbak is alkoholmérgezést kapnak. Hozzáteszem, hogy ma egy 13 éves fiú simán lehet akár 180 centi magas, tehát nem feltétlenül kissrácként kell elképzelni egy hetedikes fiúcskát. Nagyon súlyos részegek általában a fiúk szoktak lenni. A lányok inkább csak úgy berúgnak, ami persze együtt járhat a bepisiléssel, bekakilással, maguk összehányásával, ami valljuk be, nem egy eurokomform megjelenés. Ma már nem csupán hétvégi vagy iskolaszüneti buli kapcsán találkozunk ezzel a jelenséggel, hanem normál iskolai nap délelőttjén is."


Vissza...