Szijjártó "beégett"!

2010-12-23 20:17:15

A német kormány akkora pofont adott a magyarnak, hogy a fal adja a másikat, s ezt már nem lehet elintézni azzal a rendkívül pökhendi megjegyzéssel, hogy „az európai politikában jelen lévő forradalmi romantika hevülete néha-néha átragad a magyar sajtó egyes tudósításaira is". Mert, csak hogy tiszta forrást szennyezzünk: úgy tűnik, a magyar politikában jelen lévő forradalmi romantika hevülete néha-néha átragad egyes kormánypárti politikusokra, akik ilyenkor, legyünk nagyvonalúak, kevéssé törődnek a tényszerűséggel.

Orbán Viktor máris az egyik konzervatív német napilap állandó rovatában találta magát a Nap Pinokkiójaként, mert azt mondta, hogy a magyar médiaszabályozás teljesen európai. Még szerencse, hogy helyettese, Semjén Zsolt nem számít annyira, hogy a külföldi sajtó nekiálljon elemezni azt a mondatát, amely szerint a médiatörvényt ért külföldi kritikák oka az, hogy „a hazai balliberális vonal futkos Európa-szerte, saját haverjaikhoz". (Sic!) Maradjon ez a mi kis szégyenünk, hadd égjen ezért csak a mi arcunk. És még egy kis segítség arra vonatkozóan, mit is értenek Európában a sokszínűségben megnyilvánuló egységen. Azt például, hogy a közpénzekből fenntartott Magyar Rádióban beszámolnak róla, hogy a német kormány mit mondott a magyar médiaszabályozásról. A közrádióból ugyanis ezt már nem lehetett megtudni.

Ha a további részletek is érdeklik, ide kattintva olvashatja el azokat a nol.hu-n.

A német külügyminisztérium államminisztere szerint a médiatörvény nem vet jó fényt a közelgő magyar EU-elnökségre. Werner Hoyer mindezt azután mondta, hogy Szijjártó Péter szóvivő szerdán kioktatta az újságírókat arról, mit gondolnak Berlinben a médiatörvényről. Közben Martonyi Jánost felhívta a német külügyminiszter, aki néhány módosító javaslatot ajánlott a magyar kormány figyelmébe. Érdemes az Fn.hu-n található tudósítást is elolvasni ide klikkelve!

Vissza...