Már bármit lehet

2010-12-16 16:44:21

Kitessékelték a Médiahatóság épületéből a nemzetközi megfigyelők forgatócsoportját. A nemzetközi tényfeltáró delegáció szerdán érkezett kétnapos látogatásra Budapestre, hogy a készülő médiaszabályozásról tájékozódjanak a média képviselőinél és a Médiahatóságnál. A csoport tagjai csütörtök délelőtt Szalai Annamáriával, a Médiahatóság elnökével találkoztak.

A delegációt megvárakoztatták, a velük érkezett forgatócsoportot pedig kitessékelték a hatóság budai, Ostrom utcai épületéből, ahogy a Népszabadság fotóriporterét is. Ezt azzal indokolták, hogy az esemény nem nyilvános. Ahogy arról már beszámolt a Népszabadság, a Nemzetközi Sajtó Intézet (International Press Institute - IPI) és a Dél- és Kelet Európai Média Szervezet (South and East Europe Media Organisation - SEEMO) azért küldött közös delegációt Magyarországra, mert aggasztónak tartja a magyar sajtószabadságra nézve a készülő médiatörvényt. Az IPI képviseletében Anthony Mills sajtószabadság-képviselő, a SEEMO részéről pedig Oliver Vujovic főtitkár és Marta Palics vezetőségi tag szerdán a hazai közszolgálati, illetve kereskedelmi médiumok illetékeseinél tájékozódott, ma pedig állami tisztviselőkkel találkozik.

További izgalmas részletekről ide kattintva olvashat a Népszabadság online-on.

Vissza...