FEUDALIZMUST KEVERNEK A FASIZMUSBA

2015-06-13 17:36:53

Pintér Sándor legújabb terve a fideszes hűbéruraknak kiszolgáltatott jobbágyokat csinál a közmunkásokból.

Be kell vallanom, büszke voltam arra, hogy az elsők között írtam meg: a mai magyar rezsim egyre jobban hasonlít a korai olasz fasizmusra, néhány ötletet (például a szakszervezetek ellehetetlenítését szolgáló hivatásrendeket, lásd a pedagógusok esetét) copy-paste-tel egyenesen Mussoliniéktól schmittelték.

Persze, messze nem tartunk ott, már csak az Európai Unió miatt sem, de ez a tendencia és bizony az ideológia. A Centrális erőtér elve, a szélsőséges szociális és nacionalista demagógia keverése, a különböző gyűlöletkampányok, a vezérkultusz, a maffiaként működő állam összejátszása a vezért kiszolgáló oligarchákkal, a társadalombiztosítás felszámolása (amiért például a nyugdíj már nem jár az évtizedekig fizetett járulékért, csak adható) mind ebbe az irányba mutat.

Most viszont kénytelen vagyok azzal szembesülni, hogy a helyzet korántsem ilyen egyszerű, a kormányzati időgép nem állt le a múlt század 20-as, 30-as éveinél. Igazi hungarikum készül, belekeverik az igazi feudalizmust. Legalábbis vidéken, vagyis az ország nagy részén.

Az már korábban kiderült, hogy Pintér Sándor, aki belügyminiszterként (!) irányítja a közfoglalkoztatást, arra akarja használni a rendszert, hogy megzsarolja a munkavállalókat: bármi is van a munkahelyeteken, ne mondjatok fel, közös megegyezéssel se menjetek el, mert akkor még közmunkát sem kaphattok.

Azóta aztán megtudtuk, van a javaslatnak egy harmadik jobbágyságot bevezető része is. Mint azt a Vs.hu kiderítette, a tervezett törvénymódosítás értelmében a közmunkásokat átirányíthatják mezőgazdasági idénymunkára a helyi gazdálkodók (vagyis a földmutyival nagybirtokossá tett haverok) vállalkozásaihoz. Visszautasítani a munkát, felmondani nem nagyon lehet majd. (Aki ugyanis nem engedelmeskedik, azt három hónapra kizárják a közmunkából és akkor valószínűleg annyi a megélhetésének…) Magyarán a közmunkásnak semmi beleszólása nem lesz abba, hogy hol és mit dolgozik, ez már szabályos robot. A munkaadó persze jól jár, ő napi 500 forintból letudhatja a közterheket és a napszámosokat sem kell toboroznia. Arról, hogy melyik közmunkásnak kell elmennie napszámosnak és melyik birtokra, a helyi kiskirály, a gyakran fideszes hűbérúr, hivatalos nevén a polgármester dönt. A parlament a jövő héten rendkívüli ülésen tárgyal erről a kérdésről. Kedves Európai Néppárt, kedves Angela Merkel, nézzetek már szembe ezekkel a tényekkel!

Forrás: Gépnarancs.hu

Vissza...