Akár Veszprémben is történhetett volna?

2015-05-25 16:54:25

A városba csak úgy dől a pénz. Nem győzi a fizetett és rövid pórázon tartott helyi média ontani magából a dicsőítő írásokat. Közterek, intézmények homlokzatai újulnak meg. A polgárok zöme a felújításokat a siker igazi jelének látja. S bár néhány ellenzéki időnként merészel olyasmit jelezni, hogy mindez csupán az Uniós tagságunknak köszönhető és nem az ország teljesítőképessége és valós növekedésének az eredménye, a gőgösebb polgárok addig is eljutottak, hogy azt állítsák, csak a jogos jussunkról van szó Amit az EU ad, csak azt adja vissza, amit régebben elvett tőlünk.

Szóval épülnek sorra a betonterek, a növényeket mindenütt kivágják, s újabbakat, drágábban fenntartható növényzetet telepítenek általában. Idő van. Növekedhetnek jó hosszú időn keresztül. Ha majd más valamilyen egyéb jó pályázat elnyerése után azokat is ki nem vágja.

Ahol nagy összefüggő zöld felületeken a lakók csapásokat alakítottak ki, oda is betonutakat építenek. Annyira vágynak a döntéshozók a sikerre, hogy a pénzből sok helyen –kivéve a hivatalokat- csak a külcsínre összpontosítanak. Hiába, a forrásból az épület gépészeti berendezéseinek, bútorainak megújítására mindenütt már nem futja.

Ebben a siker-halomban ki figyel a szirénhangokra. Kit érdekel, hogy valójában közbeszerzés ide, közbeszerzés oda, előre tudható szinte mindig, ki nyeri a pályázatokat. Az meg már csak sejthető, hogy az elnyert pénz egy jó része, nem építőanyagra, nem munkabérre, hanem a fővállalkozás tulajdonosának, no meg a benyújtott pályázat sikerességét biztosítani képes politikusoknak a zsebébe vándorol. A kivitelezés az elnyert pénz törtrészéért az alvállalkozók feladata. Akik többnyire szakképzetlen munkaerővel, talán időnként még fekete munkásokkal is dolgoztatnak és izgulnak, hogy a nyertes fővállalkozó a munka elvégése után kifizeti-e őket. S ők szenvedik meg persze azt is, ha van minőségi probléma, az ő pénzüket tartják általában vissza a garanciális munkák biztosítására.

Ma Magyarországon tombol a korrupció. A meglepő az, hogy olyan mélyre zuhant hazánk morális állapota, hogy ez a sok tolvajlás nagy tömegeknek egyáltalán nem lépi át az ingerküszöbét. Most is csak olyasmin dohognak, ha a legfőbb döntéshozók oda is tetetnek közpénzből padot, ahová ők nem szeretnék. Be is mennek az illetékeshez és kérik, rakassa arrébb azt az ülő- néha még fekvésre is megfelelő- alkalmatosságot. Nem szeretnék megérni a következő fesztiválon, hogy az legyen megint a lépcsőház előtti intim találkozások egyik biztos helye. Sikeresen bontattak már el játszóházat, mert vagy a földönfutók találtak ott időnként menedékre, vagy a nyári éjszakában vált alkalmi légyottok ideális helyszínévé az a bizonyos faépítmény. No, a padoktól is éppen ezért félnek. Aztán amikor az elérhetetlennek tűnő városvezető mégis elérhetővé válik, nem akarnak hinni a fülüknek a válasz hallatán. A padokra szerinte ott van szükség. Még akkor is, ha azok a legforgalmasabb út közelében kerülnek kihelyezésre. Már be lettek azok tervezve és a terv szent és sérthetetlen. Még a végén az Unió a padok kispórolása miatt neheztelne meg ránk. Végül is nem a padok odahelyezésével volt a segítséget remélőnek a választ meghallva a legnagyobb baja. A válasz forrázta igazán le őket. Ha nem tetszik, el is lehet költözni onnan, hangzott kurtán és furcsán a beszélgetést rövidre záró mondat.

Ami az igazán elszomorító, hogy mindaz, ami itt történik, egyre többeknek viszont annyira nem tetszik, hogy meg is fogadják a kéretlen tanácsokat. El is költöznek. Nemcsak a padok közeléből, hanem ebből az országból is, amíg tehetik és kellően mobilisak.

 

Vissza...