Tölgyessy Péter megvilágosodása

2015-04-14 17:35:24

Fontos mondat hangzott el az Info Rádióban. Tölgyessy Péter azt mondta, idézet szó szerint: "ha van ember, aki ezért a 25 évért felelős, az akár tetszik, akár nem, első helyen és döntően Orbán Viktor". Tölgyessy egyike azon értelmiségieknek, elemzőknek, akik megágyaztak a Fidesz kétharmadának. Ő is abban hitt, de legalább is ezt sugallta: Orbán Viktor a haza üdvére fogja használni rendkívüli felhatalmazását és nem a hatalom kisajátítására, a gátlástalan lopásra.

De legalább is, jobb lesz, mint "ezek." Mondhatnánk, hogy naiv volt, de nem vagyok ennyire jóhiszemű. Két cikluson keresztül ült a Fidesz frakciójában. Nem látta, hogy ki ez az ember? Ahogy nem látta Kéri László sem, aki kifejezetten kívánatosnak tartotta az orbáni kétharmadot, mondván, milyen jó lesz a stabilitás az országnak. Kéri már bocsánatot kért, más kérdés, hogy egy elemző ekkorát nem tévedhet, nincs is érte bocsánat. És hol van a harmadik Nagy Előkészítő, Sólyom László, aki morális válságot emlegetett az őszödi beszéd, majd a 2006-os önkormányzati választás után, utolsó újévi beszédében pedig annyira sikerült semlegesnek maradnia, hogy így szólt a néphez: "az új helyzetben új hangvételű kormányzásra, s új típusú ellenzékiségre van szükség." Vagyis a kormány menjen a fenébe és jöjjön Orbán Viktor.

Sólyom László azóta hallgat. Végignézte az elmúlt öt év ámokfutását és nem gondolta úgy, hogy néhai tekintélye romjain szólni kéne azokhoz, akik még tisztelettel gondolnak rá, mint rendszerváltó értemiségire és az Alkotmánybíróság első elnökére. Pedig lehetne véleménye, nyilván van is, csak akkor bocsánatot is kellene kérnie a talán jóhiszeműen, de mindenképpen félrevezetett nemzettől. Hallgatása is beszédes.

Tölgyessy mostani coming out-ja egyfajta kései beismerés talán. Mintha érződne belőle egyfajta önvád, hogy miért hagytam, hogy így legyen. Amúgy a mondás, hogy Orbán a hibás, pontos és helytálló. Ő a magyar politika rákfenéje. Akinek minden megadatott, és nem élt, hanem visszaélt bőségesen kapott képességeivel. A történelem szemétdombján végzi majd. Tölgyessy szavai végre rámutatnak arra is, hogy nem vehető egy kalap alá mindenki az elmúlt huszonöt év kudarcaiért. Orbán személye ebben a legfontosabb.

Ugyanakkor azt sem szeretném, ha a 25 évre úgy gondolnánk, mint a sikertelenség, a kudarc negyedszázadára. Volt itt uniós csatlakozás, schengeni határnyitás, NATO-tagság, szociális piacgazdaság kísérlete, sok fejlesztés, önkormányzatiság, sajtószabadság is. Nem mindig nőtt a szegények száma sem. Ha Tölgyessy, aki fontos rendszerváltó volt az SZDSZ-ben, ma csak a rosszat látná az elmúlt 25 évből, maga is a Jobbik felé tolná a választókat.

Nem gondolom, hogy ez lenne a célja.

Ami a lényeg, hogy már annak is örülök: Orbánról kimondta azt, amit kell. Kár, hogy a szava már nem hallik olyan hangosan, mint nyolc-tíz éve, amikor hetente szidta az MSZP-SZDSZ-kormányt a Magyar Rádióban.

Forrás: Sztárklikk

Szerző: Gréczy Zsolt

Vissza...