Doros Judit: Éhgyomor |
2015-03-20 18:18:44 |
– Nem tudom, kis unokám, még várni kell. – De azt ígérted, megyünk a játszótérre. |
– Látod, milyen sokan vannak... – Miért nem megy be senki az ajtón? – Hát, ezt én sem tudom megmondani. Kórházi folyosó, bütykös kezű, hetven év körüli nagypapa és óvodáskorú cserfes lányunokája között zajlik a párbeszéd. Nem messze tőlük ott ül a nagymama is, fél szemmel mindig a krémszínű ajtót fürkészi, másik szemével meg az együtt töltött fél évszázad minden aggódásával a párját vizslatja. Időnként bele-beletúr csíkos rafiaszatyrába, úgy tesz, mintha elmélyülten keresne benne valamit.Pedig csak a szendvicseket teszi egyik sarokból a másikba. Ennek a mozdulatnak látszólag semmi értelme. Ha enni akarna, nyugodtan elővehetné a füstölt házikolbász-karikákkal alaposan kivermelt, vastagon vajazott, és savanyú uborkával is kibélelt karéj kenyereket, amiket kockás szalvétába csomagolt reggel. Úgy képzelte, majd a játszótéren szépen előveszi, és amíg a kislány ide-oda libben a hintával, az öreggel a padon megeszegetik. Már az is esemény, hogy egy ilyen helyen ülhetnek le, náluk a faluban se libikóka, se teherautógumival övezett homokozó, se rugós falovacska nincsen, csak libalegelőből átalakított füves focipálya. De most még itt vannak a kórházban. Hajnalban keltek, hogy beérjenek reggel nyolcra az ultrahangra. Fél kilencre kaptak időpontot, és megszokták, hogy mindenhová korábban érkeznek, sose lehet tudni.A papa reggel ötkor pisilt utoljára, akkor megivott gyorsan két nagy bögre üres kakukkfűteát. A fülükben még ott visszhangzott az asszisztensnő intelme: „Józsi bácsi, éhgyomorra kell jönni, de teli hólyaggal, ezt el ne felejtse”. Lassan tizenegy óra, és a krémszínű ajtó alig libben. Ha libben is, inkább ne tenné, mert csak felhorgasztja a reményt, hogy végre történik valami. A nagymama újra a szendvicsekhez nyúl. Ő se evett reggel, nem akarta a sült sonka meg a tükörtojás illatával bosszantani a papát. De most nagy a kísértés, hogy a szatyorba félig bebújva letörjön egy falatot, és suttyomban csillapítsa éhét. Meg-megrebben a keze, ahogy mérlegeli a lebukás veszélyét, aztán mindig lemondóan odébb siklanak az ujjai.– A maszek rendelőjében hamarabb szokott végezni a főorvos úr. Ott a műszerek is sokkal modernebbek, mint az itteniek – kotyog egy jól értesült, kontyos nő. A mama a fejét ingatja, jelezve, nincs nekik pénzük maszek rendelésre.Három órával a rendelési idő elkezdése után behívják az első beteget. Az öreg komor arccal néz a feltáruló ajtó felé. Szemét lassan végigpásztázza a széken ülőkön. Amikor reggel megérkeztek, négyen már ott ültek, ennyien lehetnek most előtte. Csakhogy nem közülük szólították az elsőt: a jóval később érkezett kotnyeles kontyos viharzik be elsőként az orruk előtt, olcsó parfümillatot húzva maga után.– Anyjuk, pakolunk – szól oda szikáran a nagymamának. Az asszony idegesen néz vissza rá, de nem szól egy szót se, tudja, úgyis hiába. Leszegett fejjel indulnak a kijárat felé, a rafiaszatyorban csendesen simulnak egymáshoz a kolbászos szendvicsek. Forrás: Nol.hu
|
– Papa, mikor derül ki, hogy van-e valami a hasadban?