Szabadságharc és karaktergyilkosság

2015-03-15 09:01:28

Kiváló és tiszteletre méltó emberek tönkretételének legaljasabb formája, a karaktergyilkosság nem csak a mi korunk (taszító) kísérő jelensége. Görgey Kossuthot sikeresen beszélte le az öngyilkosságról, s erősítette meg abban a hitében, hogy ha elmenekül és életben marad, azzal szolgálja leginkább hazáját. Görgeyt Kossuth viszont nem akarta semmitől sem megóvni, sőt azzal, hogy vidini levelében Görgey "árulását" nevezte meg a szabadságharc bukása fő okaként, ezzel gyűlölt és megbélyegezett emberré tette egész életére.

Még ma is sokan vannak, akik Görgeyt valóban árulónak tartják. Vörösmarty Görgey-t gyalázó verse hátborzongató.

Van ennek a kornak egy másik nagy áldozata. Ma rá is emlékezem. Fiatal kora tele lehetett csodával. Végül is ő az, akihez szerintem a világirodalom legszebb szerelmes versét írták. Petőfi feleségére, Szendrey Júliára gondolok.  Rövid élete Petőfi eltűnése után maga volt a borzalom. Próbált ő boldog lenni és normális életet élni. Tele volt tehetséggel és már csak azért is tiszteletet érdemelt volna, mert ő volt az a nő, aki férjét mindenben erősítette, tehetsége kibontakozását, amiben csak bírta, mindenben támogatta, segítette. Valójában neki köszönhetjük a kokárda az óta is tartó viselését. Március 14-én éjjel francia mintára kokárdát készített férjének, s azt igazán találóan a szív (így mindannyiunk szíve)  fölé helyezte el.

Petőfi eltűnése után őt is megbélyegezték és szinte a nemzet egésze vetette meg. „Felrótták neki, hogy a költő hősi halála után nem kötelezte magát életfogytiglan tartó gyászra, s nem halt párja után.” Naplójába ezt írja: „Ki van rám mondva az itélet s nem állhatok többé ellent; örök boldogtalanságra vagyok kárhoztatva, és meg kell törnöm sorsom vas hatalma alatt.” „A rövid hajú, férfiruhás, szivarozó, szabados, végzetes Júlia azonban csak addig érdekel minket, míg a Petőfié volt. Bűnösnek mondani könnyelműség és tudatlanság volna: ő szimbólumos büntetése volt Petőfi életének és zsenijének.” – írja Ady.

Az öngyilkosság helyett végül is egy második, csupán pár cseppnyi boldogságot adó házasságba menekült. Ekkor írta meg Arany János „A honvéd özvegye” című versét, amely egyáltalán nem az özvegy helyzetének megértésről, sokkal inkább „tettének” megvetéséről szól.

Tehetsége azért rövid életében is megmutatkozott. "Júliának ez időben jelentős irodalmi sikerei voltak: verseit, novelláit, meséit minden lap szívesen közölte. 1858-ban Andersen-fordításával kiemelkedő sikert aratott. Részt vett a társadalmi életben, s mint később írták róla: ünnepelt nőként halt volna meg, ha halála előtt egy évvel nem költözik el férjétől." (Forrás: irodalmijelen.hu)

Egy évvel halála előtt ebből a rossz házasságból még „kilép”, s betegen még férjhez készül egy házitanítóhoz. 1868. szeptember 6-án 39 évesen hunyt el.

Jelenleg közös koporsóban nyugszik Zoltán fiával a Kerepesi úti temetőben, egy sírban nyugszik első férje szüleivel és Petőfi Istvánnal, Sándor öccsével. A Kerepesi úti temetőben sírjára – annak ellenére, hogy Horvát Árpád feleségeként halt meg – ez áll felvésve: Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, élt 39 évet. (Forrás: wikipédia)

Részlet Júlia naplójából:

„Kolozsvár, novemb. 19.

Átok és kárhozat ez az élet! Illyen egyedül, magányosan tölteni el napjaimat; illyen szeretetlenül élni le szép ifju napjaimat!... Mikor minden órám öröm, minden pillanatom gyönyör lehetne, e helyett most minden pillanatom telve gyötrelemmel, örök tünődéssel! Szívem olly telve van, keblem majd megszakad és nincs senki, kinek e tengerből egy cseppet adhatnék... nincs kinek mondhassam, hogy szeretem, nincs kitől boldogság lenne hallanom, hogy szeret. Egyedül... egyedül... örömtelenül!... De türelem, türelem! a sors mit egyszer elvesz, máskor kipótolja azt: kilenczvenéves koromban, majd helyre hozza azt, mit most elmulaszt; magányos ifjuságomért majd aggkorom lesz zajos, akkor majd nem fogok egyedül tünődni, szótlanul sóhajtozni, akkor körül leszek véve unokáim mentől számosabb és kecsesebb társaságától. Minő dicső kárpótlás, előre élvezem gyönyöreit. Oh ez az unokai kör épen az én izlésemnek felel meg! Szeretném tudni, hányszor fogom elmondani, ha a körülöttem zajgó, visító társaságot összehasonlítom fiatalkori magányommal: »adtál uram esőt, de nincs benne köszönet.«”

Vissza...