Választási utózöngék

2015-02-26 18:17:42

Ma volt egy kis csetepaté a veszprémi közgyűlésen. Ahogy azt a Facebbokon is megírtam, nem igazán értették meg a Fidesz képviselői, hogy vasárnap az időközi választáson nem nagy mellényt, hanem nagy zakót kaptak. A Vehir. hu tudósításában így ír erről „Katanics Sándor kijelentette: minden érdemi fejlesztést támogat, ő a megvalósítás módját kritizálja. A képviselő és a polgármester röviden vitázott arról is, hogy Katanics Sándor miért nem hívta fel Porga Gyulát az önkormányzati választás estéjén, hogy gratuláljon?

Katanics szerint ez képmutatás lett volna, ő nem Porga sikereként, hanem saját kudarcaként értékelte az eredményt.”

Miután ezt elmondtam, a polgármester egy hasonlattal rukkolt elő. Azt magyarázta, egy futballmeccs után is kezet fognak egymással az ellenfelek. S tudnom kellene, mit illik ilyenkor. Nem akartam már folytatni a vitát, egyrészt mert vélhetően újra szót sem kaptam volna (volt erre már esetemben példa), másrészt azért sem, mert láthatóan nem értette a Fideszes városvezető, miről beszélek. Úgy látszik mélyre fúródó „tüskeként” maradt meg a polgármesterben, hogy nem hívtam telefonon az önkormányzati választási eredmény kihirdetésekor. Tényleg képmutatás szerintem  úgy gratulálni, ha az ember nem tekinti az ellenfelét győztesnek. A focihasonlatnál maradva, láttam én már olyan mérkőzést, ahol a folyamatos felrugdalások, szabálytalanságok vége az lett, hogy az kapta a piros lapot a bírótól, aki rugdosott és nem aki az ellenfelét felrúgta. Amit a Fidesz csinál az adófizetők pénzéből jól megfizetett médiamunkásai lelkes segítségével egy-egy ilyen kampányban, az bőven felér a felrugdalással. S amikor az ember az igazáért a választási bizottsághoz, bírósághoz fordul, kiderül, az sem ér sokat, mert még a bírót is ők választják maguknak.

Vissza...