- Miért nem vett részt a tegnapi tüntetésen?
- Elsősorban azért, mert az előkészítése annyira bizonytalan és esetleges volt, hogy nem keltett jó érzéseket bennem. Figyeltem a Facebook-eseményt, hogy mik vannak oda kiírva, s az, hogy nem volt moderálva a kommentáradat, elég riasztó volt. Ráadásul az utolsó héten felmerült ez a pártzászló-vita is, amelyben fölvonulhatott a pártok kontra civilek ellentét, ami rányomta a bélyegét az amúgy jó ügyre. Úgy tűnt tehát, hogy ezzel vannak elfoglalva, pedig ez nyilvánvalóan egy műbalhé, előre nem visz. A tüntetés, amelynek az integrálás felé kellett volna elmozdítania a tömeget, éppen ellenkező irányba, mindennek a széthullása felé terelt. Ezért úgy voltam vele, van jobb dolgom is.
- Az összefogás kifejezés elég rosszul hangzik 2014 után, mégis erre lenne szükség?
- Teljesen mindegy, hogyan hívjuk: több okból és több módon is integrációra van szükség az országban és a társadalomban. Az elmúlt húsz év sajnos éppen arról szólt, hogy dezintegrálódott minden, s mindenki. Az utolsó, eddig érintetlen tömb maga a Fidesz, mint állampárt, amely az utóbbi hetekben szintén szétesésnek indult. Csakhogy ez a folyamat így sehova nem vezet. Ha megnézzük, hogy melyeket nevezünk sikeres nemzeteknek, s hogy azok hogyan jutottak előrébb, megállapíthatjuk, hogy minden esetben volt egy alapvető nemzeti, társadalmi konszenzus. Nagy dolgokat csak közmegegyezéssel lehet véghezvinni. Ha szeretnénk végre fordítani a helyzetünkön, s kijönni ebből a történelmi zsákutcából, amelyben vagyunk, akkor csak valamilyen nemzeti minimum alapján, a konszenzus megteremtésével tudunk elindulni. Ehhez viszont paradigmaváltásra van szükség. Az elmúlt 25 év tévútra vezetett, s a mindennapi emberek szintjén is szekértáborokra oszlott a társadalom; lett belőlük jobb- és baloldali, a jobboldaliak komcsiztak, a baloldaliak náciztak. Ez nemcsak a nemzeti egységet bombázta szét, hanem barátságokat, családokat, munkahelyi közösségeket is. Látjuk, lehet így élni, csak éppen ezzel nem jutunk sehova. Az emberek közötti bizalmat kellene megpróbálni újjáépíteni. Lehet, hogy ez egy optimista látomás, de enélkül a morális, pszichés paradigmaváltás nélkül nem fogunk előrébb jutni.
- Lát is esélyt rá, hogy most bekövetkezzen egy efféle váltás?
- Mindenesetre ezt szorgalmazom, s ha módom lesz rá, emellett fogok érvelni minden fórumon. Ráadásul most van egy nagyon súlyos, összetett válsághelyzet az országban, amelyből többféle kimenetel lehet. Az egyik ugyanaz a történelmi zsákutca, amelyről beszéltünk, s amely itt most forradalom, éhséglázadás, vagy akár a totális diktatúra formájában valósulhat meg. Ha viszont épeszű módon akarunk kijönni a jelenlegi helyzetből, akkor valamilyen reformfolyamatra van szükség. A társadalom olyan, mint egy nagy hajó; meg kell forduljon ebben a semmibe vezető csatornában, s új irányt kell vegyen. Nincs csak baloldali, vagy csak jobboldali kimenet; együtt mentünk be, ki is csak együtt tudunk jönni.
- Optimista látomásnak nevezte ezt, a Facebook-on pedig épp Optimista kiáltvány címmel tett közzé egy elemzéssorozatot, amely lényegében ugyanezt az igényt fogalmazza meg.
- Valóban, noha a szöveg összetettebb, és pontosabb üzenetet is tartalmaz. De beszéljünk először az országban dúló válsághelyzetről. Közismertek a gazdasági, szociális és társadalmi válság részletei, most nem is erre gondolok, hanem arra, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) van válságban. Nekem nagyon nincs jó véleményem a NER-ről, de azt nem tagadom, hogy 2010-14 között működött. Ebben az áprilisi országgyűlési választások után komoly változás állt be, mert a NER-t egy NER2 követte, ami lényegében egy átmeneti korszak. A NER2-ben a vezető, azaz Orbán Viktor diktátor - mert én úgy gondolom, hogy ő az - a korábbi harcostársait, akik a NER morális, politikai és gazdasági tartópillérei voltak, szisztematikusan a szemétbe hajítja. Helyettük mind a kormányzás, mind a gazdasági-zsákmányszerzés szempontjából egy szűk kört hozott helyzetbe, amelynek tagjai Orbán kegyétől függnek, az ő kreatúrái. Az így előállt helyzet Orbán korábbi harcostársainak nemcsak személyes hiúságát sérti, hanem alapvető érdekeit is. S ez a lényege ennek a válságnak, hogy itt a diktátor saját táborából is egyre többen válnak sértetté és kisemmizetté.
- De mi lehetett Orbán oka minderre?
- Egyrészt a személyiségéből fakad ez, hiszen ő mind nagyobb hatalomra vágyik, mindig terjeszkednie kell, mindig új konc kell neki. Ugyanakkor az a gazdasági és diplomáciai válsághelyzet, ami a múltév során fokozatosan kialakult, szintén erre készteti. Ráadásul itt van az orosz szál is, ami az egész históriát súlyosan árnyalja, hiszen azt, hogy a NER konszolidálja a törvényalkotást, visszaforduljon a Nyugat felé, s szalonképesen működjön, önmagában ez a vonal megakadályozza. Itt nemcsak nagyon nagy pénzről lehet szó, hanem a háttérben olyan alkuknak kellett létrejönnie a Paks 2-őn túl, amikről mi nem is tudunk. E körülmények miatt nem is nagyon volt más útja Orbánnak, csak épp nem számolt az erősödő nyugati reakciókkal. Utóbbiakra lesz válasz az év végén bejelentett országvédelmi akcióterv, amely egy kvázi szükségállapotot jelenthet. Nem gondolom, hogy rögtön be is lesz vezetve, de hogy az eszközrendszere ki lesz alakítva, az biztos. Ez előremenekülés, puccs ott, ahol van egy alaptörvény, van egy parlament, s működik egy demokratikus jelmezbe bújtatott, bársonyos diktatúra. Kiderült ugyanis, hogy van egy szűk, ötfős kör - Habony Árpád, Szijjártó Péter, Rogán Antal, Lázár János és maga Orbán -, amely mindenről dönt…
- Már ha hiszünk a névtelen forrásoknak.
- Minden arra mutat, hogy ez a valóság. S ha ez az ötfős csoport dönt az országot érintő kérdésekről, akkor ez az akcióterv azt is jelenti, hogy a NER-t, az abban szavazógépként működő parlamenttel, s az aláírógépként működő államfővel együtt lényegében maga Orbán puccsolja meg. Méghozzá azért, mert decemberben a tüntetéssorozaton és az amerikai intelmeken túl az is kiderült, hogy a Fideszen és a NER gazdasági tényezőin belül bizony elégedetlenkednek. Sőt, az is hírlik, hogy Orbánt meneszteni szeretnék, amire az alaptörvény értelmében lenne is lehetőségük. Egy ilyen helyzetet Orbán már előre kivédhet az akciótervvel, amely mögé egyelőre még támogatást is tud állítani a békemenetes, szektás tömeggel. Ráadásul, amennyiben a Fideszen belül valóban létrejön egy ilyen törés, Orbán a pártján kívülről is szerezhet politikai támogatást. Ez csak a Jobbik lehet, senki más. Ha viszont a Jobbik-frakciónál nagyobb létszámú antiorbánista fideszes képviselőcsoport jön létre, a miniszterelnök megbukott.
- Ennek komolyan látja realitását?
- Nyilván nem véletlenül akar elébe vágni egy ilyen eshetőségnek. Azért gondolom, hogy 2015 kulcsfontosságú év, mert erre a lehetőségre is fel kell készülni. Ha pedig ez megvalósul, akkor olyan kormánytöbbségnek kell létrejönnie, amely nem szélsőjobbos, s nem is orbánista. Tehát az antiorbánista maradék Fidesz-frakciónak az országot konszolidáló reformok érdekében egy átmeneti kiskoalíciót, vagy egy szélesebb koalíciót kellene kötnie a jelenlegi parlamentben, kifejezetten a kormányképesség megtartására. A kiskoalíció, ha csak néhány szavazat kell, létrejöhet az LMP-vel. Ha többen mennek Orbánnal, akkor valamennyi demokratikus ellenzéki képviselő szavazata szükséges lehet. Én erre is adok esélyt. Amennyiben a lapok újra lesznek osztva, s Orbán a mai bázison nem tudja átmenteni hatalmát, akkor minden félnek fel kell ismernie az együttműködés kényszerét 2015-ben.
Az interjút ide klikkelve tudja tovább olvasni a Nepszava.hu-n |
Március 15-ig érett lesz a helyzet arra, hogy Orbán Viktor vagy önként fölálljon a helyéről, vagy menesszék. A másik út, hogy a mainál sokkal keményebb diktatúra jöjjön létre az ő égisze alatt – állítja Lovas Zoltán. A Dunagate-botrány kirobbantója, a Magyar Narancs egyik alapítója, a Fidesz első sajtófőnöke, aki hónapokon át szervezője volt a Szabadság téri megszállási emlékmű elleni tiltakozásoknak, december utolsó napjaiban több részes tanulmányt publikált Facebook-olalán arról, hogy a kormányfő és szűk köre miként puccsolja meg saját rendszerét, s hogy mi lenne most a dolga a rendszer ellenzékének.