Ám ez most nem elég. A rendszer baja ugyanis nagyobb: az Orbán-varázs nem működik. A miniszterelnök két hónapja nem tud rendet tenni. Megszólalásai nem hatnak. A támogatók nem visszajönnek a szavára, hanem távolodnak. Kopik a patina, pattog a zománc. A csillag kihunyóban van. Orbán ezzel együtt még sok bajt okozhat. A rendszer nem létezik Orbán nélkül, a funkcionáriusok – újdonászok és veteránok – nincsenek rendszer nélkül, a rendszer pedig egyre rugalmatlanabb és beszűkültebb. Csak azt tudja fokozni, amiért egyre többen utálják. Sajnos ebből logikusan következik, hogy Orbán és emberei egyre agresszívabbá válnak, még több ellenséget jelölnek ki, egyszóval a NER elnyomó jellege fog erősödni. De ezzel már nem tudnak támogatót szerezni, csak ellenségeket.

Lehet, hogy még nagyon hosszú lesz ez a rendszervég. Mégis, egyre kevésbé elméleti a kérdés, hogy mi jön utána.

"Mi, akik már lassan a párt veteránjainak számítunk, megtanultuk, csatározás közben sem szabad elfelejtenünk, hogy milyen módon kötünk majd békét."
Pokorni Zoltán

"Jól gondolja meg egy politikai veterán, akár személyes sértődöttségből, akár politikai megfontolásból, hogy bennünket milyen mértékben gyöngít meg, mert azzal saját magát gyöngíti vagy végzi ki."
Lázár János