Pokorni nem az omertát törte meg. Megszólalása elsősorban a pragmatizmuson alapul: szerinte az a baj, hogy a képlékennyé vált politikai helyzetben az ügyek látszanak, és emiatt a rendszer haszonélvezői mind bajba kerülhetnek. Amitől tehát fontossá váltak Pokorni szavai, az nem az erkölcsi magaslat, amelyen ő nem áll. Még akkor sem, ha, ránézésre, sokak bűnei alighanem számosabbak. Az adja a Fidesz-alelnök véleményének fontosságát, hogy egyedül nála szólalt meg a veszélyérzet, ami mégiscsak valamiféle realitásérzékre utal. Azt vetette fel, hogy ami történik, az talán mégsem a „külföldi érdekek” magyarországi szálláscsinálóinak aknamunkájából fakad, hanem van benne saját hiba is. Tényleg tiltakoznak ellenük. És ha az amerikaiak éppen korrupciós ügyben gyakorolnak nyomást a kormányra, meg ugyanezen ügyek miatt tüntetnek Budapesten, akkor talán nem kellene olajat önteni a tűzre.
Ezzel a helyzetértékeléssel immár el lehet „nyerni” a belső ellenség pozíciót az Orbán-rendszerben. A hatalmi párt némi hezitálás után úgy döntött, hogy nem korrigál, hanem bekeményít: a „drogos újságírók” bemérésére meg a külföldi pénzből tevékenykedő civilek regisztrációjára készül. Közben minden diplomáciai normát áthágó hangnemben bírálja a kritikát megfogalmazó szövetséges kormányokat. Az „ostromlott erőd” szindróma tudatos előállítása közepette Orbán és köre egyre inkább azonosul a maga által költött történettel. Ezt az önfeledt konfabulálást zavarta meg Pokorni, és néha Kövér László egy-egy befelé szóló kritikájának disszonáns hangja. Lázár János ezért üzent vissza durván, leveteránozva és veszélyforrásnak minősítve a bírálókat. „Hogy van az, hogy egyik marxista lövi a másik marxistát?” – vetette fel Hofi Géza még az 1980-as években. Az anyósa tudta: „Lakva ismerik meg egymást az emberek.” Nincs ez másképp a Fideszben sem. Pontosabban, igaza van Lengyel Lászlónak abban, hogy nincs is Fidesz. Hiszen tényleg az okozza a közvélemény mostani általános meglepetését, hogy mégis miként kerülnek ezek a viták elénk? Hogyan lehet ez az egész, Simicskától Pokorniig? A szakadt függönyt hónapok óta nem tudják összehúzni. Valószínűleg az történt, hogy mivel tényleg nincs párt, így mostanra végképp megszűnt a belső véleménycserék lehetősége. Belül már nem lehet üzenni. Nincs érdekbeszámítás, nincs „pártélet”. A rendszer teljesen hierarchikussá vált: a bármilyen rájuk bízott piszkos munkát elvégző politikai idiótákat egy szűk vezérkar mozgatja, felettük pedig kizárólag Orbán áll. A „veteránok” is a pálya szélére szorultak, miközben a rendszer kiépülésében játszott szerepük miatt nekik is érdekük, hogy a rendszer ne omoljon össze. A vezérpárt hívei éppenséggel szerethetik, ha a vezér erős, ha jól odaszól. Ám a „veteránok” leckéztetése még tovább szűkíti a vezetői kört, és tovább csökkenti a vezérlő csillag pályamódosításának lehetőségét. A krakéler Lázár asszózott már befolyásos személyekkel, pajzsot tartva Orbánnak. Nehéz elképzelni, hogy Lázár a legbefolyásosabb miniszterként a miniszterelnök tudta nélkül menne neki kormánypárti alelnöktársának. Lázár a nyilvános belső kritikára válaszul vehemens ellennyilatkozatában kijelölte a támadhatatlanok körét. Tette ezt azért, mert a nevezett személyek, Lázár maga, valamint Rogán és Habony többé már nem támadhatatlanok. Tűz alatt vannak. Csakhogy a NER-ben mindenkit Orbán tett arra a helyre, ahol éppen van. Az emberei őt képviselik, az ő nevében járnak el. Aki kritizálja őket, az végső soron Orbánt, az ő választásait marasztalja el. Ezért fontos neki, hogy megálljt parancsoljon a bírálatnak, megvédje kiválasztottjait, engedje, hogy azok önmagukat és a vezért is védve ellentámadásba menjenek át. E logika szerint a rendszer erózióját kell megakadályozni a rendcsinálással.
Ám ez most nem elég. A rendszer baja ugyanis nagyobb: az Orbán-varázs nem működik. A miniszterelnök két hónapja nem tud rendet tenni. Megszólalásai nem hatnak. A támogatók nem visszajönnek a szavára, hanem távolodnak. Kopik a patina, pattog a zománc. A csillag kihunyóban van. Orbán ezzel együtt még sok bajt okozhat. A rendszer nem létezik Orbán nélkül, a funkcionáriusok – újdonászok és veteránok – nincsenek rendszer nélkül, a rendszer pedig egyre rugalmatlanabb és beszűkültebb. Csak azt tudja fokozni, amiért egyre többen utálják. Sajnos ebből logikusan következik, hogy Orbán és emberei egyre agresszívabbá válnak, még több ellenséget jelölnek ki, egyszóval a NER elnyomó jellege fog erősödni. De ezzel már nem tudnak támogatót szerezni, csak ellenségeket.
Lehet, hogy még nagyon hosszú lesz ez a rendszervég. Mégis, egyre kevésbé elméleti a kérdés, hogy mi jön utána.
"Mi, akik már lassan a párt veteránjainak számítunk, megtanultuk, csatározás közben sem szabad elfelejtenünk, hogy milyen módon kötünk majd békét."
Pokorni Zoltán
"Jól gondolja meg egy politikai veterán, akár személyes sértődöttségből, akár politikai megfontolásból, hogy bennünket milyen mértékben gyöngít meg, mert azzal saját magát gyöngíti vagy végzi ki."
Lázár János
|
„Nem helyeslem ezt a modern mániát, hogy a rossz emberekből egy perc alatt jó embert csináljunk” – írta egykor Oscar Wilde. Az „urizálást” kifogásoló Pokorni Zoltán nyilván vállal valamekkora kockázatot botrányokba keveredett párttársai bírálatával. Nehéz azonban elképzelni, hogy csak most szembesült volna azzal, mi folyik körülötte.