Az Emmi feljelentést tett az Öveges program miatt

2014-12-18 20:22:26

Az Öveges program keretében tapasztalt jogszerűtlen forrásfelhasználás miatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az V. kerületi kapitányságon, az uniós forrásokkal való visszaélések bűncselekményének gyanújával - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI beszámolója szerint.

Csepreghy szerint a Miniszterelnökség lezárta a belső vizsgálatot, amely többrendbeli szabálytalanságot állapított meg.

 

Ahogy azt az Index elsőként megírta, az Öveges program visszaéléseit először Hadházy Ákos LMP-s politikus tárta fel. A korábbi fideszes önkormányzati képviselőnek az szúrt szemet, hogy Szekszárdon 155 millió forintot szántak ugyan a egyik gimnázium természettudományos laborjának kialakítására, de a valós beruházás csak 45 millió forintba került. A kutakodás során jött rá, hogy a teljes keret nem is 155, hanem a kétszerese, 314 millió forint volt. Majd szépen lassan kiderült, hogy más városokban is hasonló történt.

A 14 milliárdos Öveges-programból 44 vidéki és 8 fővárosi iskola kapott támogatást természettudományos tantermek kialakítására. Egy-egy város 200-300 millió forintot kapott, de ebből legfeljebb 40 milliót használtak a teremrekonstrukcióra. Emellett viszont volt hely, ahol tanulmányokra 11 millió, projektmenedzsmentre 14 millió, a nyilvánosság biztosítására 15 millió forintot számoltak el. Ezenkívül nem kis összeget, 16 millió forintot fizettek ki egy olyan szoftverre, amely a felújított 30-35 fős tanterem foglaltságát tartja nyilván. És ezek a kiadások minden egyes tanterem esetében megismétlődtek.

Vissza...