A Fidesz "okos lányként" viselkedik

2010-11-22 15:26:34

A Fidesz úgy teljesíti -a nők 40 éves munkaviszonnyal nyugdíjba engedésének- ígéretét, mint ahogyan az okos lánynak "sikerült" Mátyás királyt megajándékoznia. Annyira okosan körülbástyázták a jogszabálytervezetet korlátozó feltételekkel, hogy a szakértők szerint, jó ha pár százan meg tudnak felelni ezeknek az előírásoknak. A "szép" ebben a történetben még az, hogy közben erre hivatkozva megemelték a nyugdíjárulék alap mértékét is 0.5%-kal. Az aktív korúakkal úgy fizettetik meg a "számlát", hogy nem is igazán kelezkeznek költségek.

A törvénytervezet szerint 40 év szolgálati idővel csak azok a nők mehetnek nyugdíjba, akik legalább három gyermeket szültek, és azokat legalább tíz éven át saját háztartásukban nevelték. Kétgyermekes nők esetében az elvárt szolgálati idő 42 év, egygyermekesek esetében 44 év. A tervezett szabályozás egyáltalán nem ad kedvezményt a gyermekteleneknek, valamint az örökbe fogadó és nevelőszülőknek – az indoklás szerint az utóbbiaknak azért nem, mert „ha a gyermeknevelés önmagában is kedvezményre jogosítana, azt a férfiaknak is meg kellene adni, így pedig nem tudnák kompenzálni a nők nyugdíjhátrányát, másrészt pedig olyan széles kört jogosítana fel az igénybevételére, amely a nyugdíjrendszert teljesen fenntarthatatlanná tenné”. Az örökbe fogadó szülők kizárása nemcsak diszkriminatív, hanem jogellenes is, az örökbefogadásról, illetve a családjogról szóló jogszabályok szerint ugyanis rájuk az örökbefogadás pillanatától pontosan azok a jogok és kötelezettségek vonatkoznak, mint a vér szerinti szülőkre –ez szolgálja ugyanis az örökbe fogadott gyermekek érdekét. Ráadásul az új szabály nagyon súlyos adatvédelmi aggályokat is felvet, hiszen az állam hivatalosan nem tudhatja, hogy melyik gyermek örökbe fogadott, és ki nevel örökbe fogadott gyereket. A törvény konkrétan úgy rendelkezik, hogy a gyermek az örökbefogadással – függetlenül attól, hogy milyen típusú, tehát nyílt vagy titkos örökbefogadásról van szó – a vér szerinti gyermek jogállásába lép, és minden, az örökbe adott státusára vonatkozó adatnak a további kezelése, tárolása, átadása törvénytelen.

Ha érdeklik a Népszabadság online-on megjelent írás további részletei-kattintson ide!

Ez igen! A hírek szerint máris korrigálnak! ( Kérdés, mibe kerül ez majd még ekünk?)

Klikkeljen ide, ha érdekli, milyen változásokra van kilátás!

 

Vissza...