Rokonok magas beosztásban

2010-11-21 14:36:19

Úgy tűnik a világ semmit sem változik! Egyik volt országgyűlési képviselőtársam a napokban mesélte, hogy az új hatalom lapátra tette a rokonát, aki az egyik minisztériumban dolgozott már jónéhány éve. Na tessék, gondoltam magamban, kellett a hely az új hatalom rokonaiknak. S lám, mi akadt az előbb a neten a "kezembe"?

"A Vasárnapi Hírek értesülései szerint Kontrát Károly fideszes képviselő 25 éves, friss diplomás lánya jóvoltából került nyilvánosságra az a dilettáns dolgozat, amely miatt a Köztársasági Elnöki Hivatalnak is bocsánatot kellett kérnie."

 Sem a köztársasági elnök, sem pedig Kiss Norbert a Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője nem látta azt az anyagot, ami az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapjára felkerült, és amely javaslatokat tartalmazott a készülő új alkotmányhoz - olvasható a közlemény most is a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján. Kiss Norbert csütörtökön, a Magyar Televízió Híradó című műsorában azt mondta: Schmitt Pál tájékoztatást kért tőle, miként fordulhatott elő az, hogy az államfő és a kommunikációért felelős, Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője tudta nélkül nyilvánosságra került egy "jószándékkal is dolgozatnak nevezhető anyag".Közölte: sem az államfő, sem pedig ő nem látta azt az anyagot, ami az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapjára felkerült, és amely javaslatokat tartalmazott a készülő új alkotmányhoz. Ez egy olyan hiba volt, ami miatt megtörtént a felelősségre vonás - jelentette ki Kiss Norbert.

Ha kíváncsi a teljes cikkre, kattintson ide!

Friss hír: Cáfolja Kontrát Károly, belügyi államtitkár hogy lánya, Kontrát Nóra írta volna azt a botrányos alkotmány-javaslatot, mely múlt héten került ki az Országgyűlés honlapjára, s mely tele volt helyesírási hibákkal, illetve tárgyi tévedésekkel, s mely a magyar nyelv védelmét hangsúlyozta.

Bővebben ide kattintva olvashat a cáfolatról!

Vissza...