A maszatolás magas foka

2014-09-13 15:28:27

Lehetett átmenetileg izgalom a szerkesztőségben, jó nagy. Szinte látom, micsoda riadalom keletkezett az ügyvéd úr levelének megérkezése utáni pillanatokban. Aztán összeült a „válságtanács” és némi agytornát végezve -csak annyit, hogy meg ne ártson- kitalálták, miként kell előadni a nagy "átverés" után egy újabb és álságos „helyreigazítást”.

Veszprém adófizetőinek jóvoltából ingyenesen megjelenő hetilap e heti számában végre közöltek pontosítást a veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat augusztus 22-e óta (hétről hétre) egyre reménytelenebbül követelt helyreigazítási kérelmére így reagálva.

Ha kíváncsi az előzményekre, azt itt olvashatja el. Miután a Dózsavárosi Tanács átverését is magába foglaló tájékoztatóról a sajtóhír megjelent, nem véletlenül akadhatott ki az a kis számú „beavatott”, aki más csatornákon át véletlenül tudta, hogy az igazgatóválasztási történet egészen másként történt, mint ami meg volt írva.

A most csütörtöki közgyűlésen a lejárt határidejű határozatoknál erről az olvasókat gátlástalanul félrevezető esetről is szóltam, de reagálni a történtekre „érdekes”, senki sem akart. Pedig ott ült a Nevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke is a közgyűlésen, aki az ügyvéd úr levelében leírtak szerint is elkövette, ami egy demokratikusan gondolkodó ember számára elkövethetetlen hiba. A tantestületi titkos véleménynyilvánítás előtt próbált nyomást gyakorolni a szavazókra. Jelezte, az általa vezetett bizottság mit akar. (A „régi szép időkben” még az volt a divat, hogy ha a nevelőtestület valamit világosan jelezve szeretett volna, az ellen egy korrekten működő bizottság beavatkozni nem igazán akart.)

Még jó, hogy a tantestület és a teljes közalkalmazotti kör, a bizottsági elnök pressziójára nem sokat adott. S nem érdekelte őket az sem, mit képvisel az elnök felesége (egyúttal az intézmény igazgatóhelyettese), a 3 fős intézményi tanácsban. Igaz nem egyedül akarta. Édes mindegy volt, hogy az intézményi tanácsban a szülőket képviselő személy mit akart, ha a most leköszönő képviselő, volt fideszes frakcióvezető meg az önkormányzat képviseletében ugyancsak a volt igazgató kinevezését szorgalmazta.

Teljesen érthető, hogy ezt a nagymértékű összefonódást az adófizetők pénzéből működő újság még véletlenül sem kívánta feltárni. Mennyivel egyszerűbb volt elhallgatni, amíg lehetett, hogy volt másik pályázó és mennyire jó volt azt hazug módon előadni, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzati vétó volt a kinevezési eljárás megakadásának az oka. Nem véletlen, hogy most elrejtve és újra csúsztatásokkal jelent meg a helyreigazítás. Így bizonyára elkerülhető a feljelentés és a választók befolyásolását a bíróság előtt bizonyítani képes eljárás lefolytatása. Ha valaki elolvassa a most megjelenő szám negyedik oldalán a helyreigazítást, észreveheti, hogy az a tény, mely szerint tantestület és a közalkalmazotti kör inkább a pályázó tanárt szerette volna, mint a volt igazgatóját, a közleményből megint kimaradt.

S kit fog a helyreigazítás (pontosítás) megjelenését követő pár hét múlva érdekelni, mi lesz az iskolában az ügy folytatása? Mert a pályázatot nyilvánvalóan újra kiírják. S nem követik el még egyszer azt a hibát egészen biztosan, hogy a nemzetiségi önkormányzatnak legyen esélye megakasztani a fideszes többség által előre eldöntött „forgatókönyvszerű” kinevezési eljárást.

Vissza...