Beletörődve

2014-08-20 05:35:24

Némileg meglepődve tapasztalom, hogy nem érdekli sem a sajtót, sem a veszprémieket, mi történik az iskoláinkkal. Pedig az iskolák a jövő. Egyáltalán nem mindegy, hogy ott milyen szellemiség uralkodik, ki, mennyire felkészült ember irányítja a nevelők munkáját, az iskola életét. A Fidesz szemrebbenés nélkül fosztott meg minket- mint önkormányzatot- attól a jogunktól, hogy eldöntsük, ki vezetheti az intézményeinket.

Ma már a miniszter dönt. Persze úgy, hogy véleményt kér az alkalmazotti körtől, az iskolákban működő szakmai köröktől, az önkormányzat elvileg szakmai bizottságaitól, stb. Mindez a demokrácia díszlete csupán, hiszen ezek egyre nyilvánvalóbb, hogy nem számítanak. Az számít, ki az, aki a politikai párt akaratát egy iskolában is képes érdemben képviselni. S akiről azt súgják, nem fideszes, nem irányítható, vannak önálló gondolatai, az nem lehet igazgató. A szakmaisága másodrangú kérdéssé vált a feltétlen hűséggel ellentétben. Akik nem elég ügyesek, és nem leplezik elég jól, hogy önállóan gondolkodó emberek, azokat előbb-utóbb, persze indoklás nélkül alkalmatlanná nyilvánítják s lecserélik egy végrehajtó típusra. Tavaly is volt már, a Fidesz által alkotott új rendszerben egy-két botrány. Több rangos középfokú oktatási intézményünkben sem neveztek ki a tanév kezdetére igazgatót. Volt, akinek a pályázatát egyszerűen elfelejtették- íróasztalban ragadt- időben elbírálni.

Most is volt igazgatóválasztás egy régi, patinás városrészben működő veszprémi általános iskolában. Ketten is pályáztak rá. A volt igazgató és egy tanár. A nevelőtestület és az alkalmazotti kör a tanárt akarta jobban. Az önkormányzat elvileg szakmai bizottsága a volt igazgatót. A miniszter mint kiderült egyiket sem. Indoklásról nem tudunk. Sem az önkormányzat elvileg szakmai bizottsága nem kapott erről visszajelzést, sem a testület.

Ez már a diktatúra előszele kedves barátaim! S mi veszprémiek csak megsimítjuk a felborzolt hajunkat -szép lágyan, csendesen- ebben a szélben...

Vissza...