„Az Orbán-kormány nem képes a szegénység felszámolására, sőt...”..

2014-08-19 18:37:43

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Orbán-kormány politikája évről évre fokozza a magyarországi szegénységet, az elkeseredett emberek számának növekedése pedig előbb-utóbb a társadalmi békét veszélyezteti majd.

Erről Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke és EP-képviselője beszélt kedden az MTI-nek. Hangsúlyozta, immáron a legfrissebb európai statisztikák is alátámasztják: Magyarországon drámaian nő a szegénység, a társadalmi és regionális különbségek lassan kezelhetetlen mértéket öltenek.

A DK politikusa elmondta, az Európai Bizottság statisztikája alapján Magyarországon 3,3 millió ember él a szegénységi küszöb alatt, vagyis ennyien kénytelen havi 65 ezer forintnál kevesebből gazdálkodni.

Niedermüller Péter hangsúlyozta, míg Magyarországon évente százezerrel több a szegények száma, addig Csehországban és Lengyelországban kis mértékben javul a helyzet. Szerinte ennek tudható be, hogy 2004-gyel szemben, amikor az EU-hoz újonnan csatlakozó országok között Magyarországnak voltak a legjobb szegénységi mutatói, most már Románia és Bulgária mellett az európai közösség legszegényebb tagjai közé tartozik.

Kiemelte, az Orbán-kormány nem képes a szegénység felszámolására, sőt politikája még növeli is a társadalmi különbségeket. Példaként említette a közmunkaprogramokat, amely szerinte szintén nem jelent kiutat a szegénységből, hanem az úgynevezett dolgozó szegények számát növeli. Niedermüller Péter szerint ezt bizonyítja, hogy az állással rendelkező szegények száma Bulgária után Magyarországon a második legmagasabb az EU-ban.

Forrás: www.168ora.hu

Vissza...