Felemészti a szegénység Magyarországot

2014-08-18 18:35:22

Egyre jobban terjed a szegénység Magyarországon. Az Eurostat adatai szerint egy év alatt százezerrel nőtt a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztettségnek kitett magyarok száma, akik immár a lakosság 33,5 százalékát teszik ki - írja a Napi.hu.

A portál szerint ráadásul elmondható, hogy régiónkban is a leszakadók között vagyunk: hasonló, kisebb mértékű romlás csak Lettországban és Litvániában tapasztalható, igaz, Románia és Bulgária sokkal rosszabb helyzetben van. Csehország, Szlovákia és Lengyelország azonban javítani tudtak.

Ami a hazai helyzetet illeti, míg Közép-Magyarországon romlott a legnagyobbat a helyzet, az Alföldön és Észak-Magyarországon teszik ki a lakosság legnagyobb arányát a szegények: 39 százaléknál is többen vannak. A Dunántúlon javult valamennyit a mutató, ezért nem lett még súlyosabb az országos átlag.

Ami még ijesztőbb, az az, hogy a nagyon szegények száma is százezerrel nőtt egy év alatt, immár 2,6 millió fő érintett, 26,8 százalék az arányuk a lakosságban.

Forrás: Nol.hu

Vissza...