Már szeptemberben elfogadhatják a nyugdíjreformot

2014-07-29 18:04:04

A KDNP is egyetért a Népesedési Kerekasztalnak javaslatával, amely szerint a nyugdíjszámításnál és a korhatár megállapításánál figyelembe vennék a felnevelt gyermekek számát, valamint iskolai végzettségét.

Tavasszal került elő az a tervezet, amelyben szerepelt, hogy a gyermekneveléstől tennék függővé a nyugdíjkorhatárt. Csak azok kapnának járadékot a normál korhatárral, akik legalább egy dolgozó gyermekkel rendelkeznek. A gyermekteleneknek tovább kellene dolgozniuk a jogosultságért. A számításnál figyelembe vennék a gyermekek számát és iskolázottságát is.

Az új rendszert először az 1979-ben szülöttekre vezetnék be, azzal az indokkal, hogy ők még dönthetnek úgy, hogy gyereket vállalnak. A javaslat nem tér ki arra, mi lenne azokkal, akik elvesztették a gyermeküket.

Harrach Péter, a kereszténydemokraták frakcióvezetője a Magyar Nemzet keddi számában úgy nyilatkozott: régóta jelen lévő igazságtalanságokat számolna fel a tervezett módosítás. A politikus szerint jutalmazni kell azokat, akik gyereket vállalnak, hiszen azok termelik majd meg a gyerekekkel nem rendelkezők nyugdíját is.

A politikus közölte, hogy a reform kialakítása nem az ő feladatuk, de a javaslat közel áll az ő családpolitikai felfogásukhoz. A koncepció megegyezik a párt 2007-ben elfogadott nyugdíjtervezetével.

A lap úgy tudja, a kormány még nem tárgyalt a javaslatról, de a reform elfogadására Harrach szerint már szeptemberben sor kerülhet. 
Forrás: Nol.,hu

Vissza...