Gomperz Tamás: Itt a kultúra, vazze!

2014-07-10 19:32:07

Bagoly mondja verébnek, hogy kitartott.

Pert vesztett a Fidesz. Még Hoppál Péter nevezte amerikai pénzen kitartott „álcivil” szervezetnek a Magyar Helsinki Bizottságot, amely megrendelésre járatja le az országot.

A szöveg persze ismerős, mindig ezt mondják. Állami pénzt nem adnak, azok a szervezetek, amelyek túlélnek, nyilvánvalóan nemzetközi segítségnek köszönhetően élnek túl, legyen az Norvég Alap vagy Soros György. Akkor viszont idegen érdeket szolgálnak, ugye.

Itt inkább a megfogalmazás otromba frivolsága volt érdekes. Kitartott, megrendelésre, országot lejárat. Nem finomkodott sokat a volt szóvivő, de facto lekurvázta és lehazaárulózta Magyarország egyik legelismertebb jogvédő szervezetét.

Csak úgy. Dolgozol 20 éven át, börtönökbe jársz, cellákat látogatsz, képviseled azokat, akiket senki más nem képvisel, küzdesz azokért a jogokért, amelyek mindenkinek járnak, ha kell, a kormánnyal szemben is, az összes kormánnyal szemben, mindezt nem nagy pénzért, hanem nagyon kis pénzért, aztán jön egy nímand, aki még soha semmi hasznosat nem csinált az életében, ahova eljutott, nem a saját jogán jutott el, csak kitartják a pártjában, ahová belépett, és azóta szépen felszopta magát, közben háromszor annyit keres, mint te a nyomorultak jogait védve, vagy négyszer annyit, és akkor a mellékesekről még nem is beszéltünk, hogy aztán egy napon, ha a legfőbb futtató úgy kívánja, akkor megrendelésre lehazaárulókurvázzon téged.

Ki is fizették érte rendesen. Maga lett a tánc és illemtanár? Nem, én a KULTURÁLIS államtitkár lettem, bazmeg.

Érted, a kulturális. Mi más. Akkor be is kaphatjuk.

Forrás: HVG.hu

Vissza...