Az Összetartás Napja

2014-06-22 13:58:47

Ebben az évben vélhetően sok magyarországi városban tegnapra esett az Összetartás Napja. Hogy mi ez? Erről még nem hallottak? Bevallom én egészen biztosan nem, csak egy kósza ötlet adta, hogy annak nevezzem, ami tegnap történt vélhetően nemcsak Veszprémben és Pápán, hanem sok-sok más pontján is az országnak. Alapvetően a Fidesz (kétharmados) sikerét hozó polgári körök megalakulása óta lehetnek ilyenek sokfelé.

A megyei napilapban azt olvasom, hogy Pápán immár 12 éve. S ezúttal a rendezvényt jelenlétével az országgyűlés elnöke, Kövér László is megtisztelte.

Miért is jöttek létre ezek a polgári körök? Orbán Viktor 2002. május 7-én mondott beszédet, amelyben – mert „a haza soha nem lehet ellenzékben” – arra kérte az egybegyűlteket, hogy „a következő három hónapban hozzanak létre kis, néhány emberből álló csoportokat, baráti csapatokat, polgári köröket. […] arra van szükség, hogy százszámra alakuljanak polgári körök és társaságok. […] Erőnk csak akkor valódi erő, ha képesek vagyunk megteremteni és megszervezni a polgári Magyarország nyilvánosságát. […] Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!”

Pápán már 12 éve, hogy az útmutatást követve létre hoztak ilyet. S ahogyan a megyei napilap írja, tizenkettedik alkalommal tartott évadzáró összejövetelt a Pápai Polgári Társaskör. Az bizonyára a véletlen műve, hogy ez az évadzárás Pápán és az ország más pontjain is vitéz nagybányai Horthy Miklós születésnapját követő szombati napra esik. A rendezvény ünnepi műsorral kezdődött a Wass Albert emlékkőnél. A polgári kör évadzárója az egyik általános iskola udvarán „kötetlen beszélgetéssel, szeretetvendégséggel folytatódott”.

Kíváncsi lennék arra, hogy kértek-e engedélyt a fenntartótól a rendezvény megtartására e derék hazafiak és fizettek-e bérleti díjat az iskolahasználatért? Vagy az is lehet, hogy az intézményfenntartó a magas rangú vendég tiszteletére eltekintett ettől? Végül is, ha ennyire szép gondolatok hangzottak el, amely szerint „az elmúlt 24 évben szerencsére nagyot sokat változott Pápa, de ez szerencsére elmondható az ország legtöbb településéről is. A rendszerváltozásnak igazán sikeres eleme volt az önkormányzati rendszer kiépítése, aminek köszönhetően nagyon sokat fejlődött Magyarország.” akkor ez érthető.

Pápán már a rendszerváltás óta a Fidesz irányít. Némileg meglep, hogy sikeresnek tartja az országgyűlés elnöke azokat a ciklusokat is, amikor az országot nem ők, hanem az általuk annyira gyűlölt baloldal, két fél cikluson át pedig a szintén pápai születésű Gyurcsány Ferenc irányította. Mégsem tette akkor tönkre senki ezt az országot? S most hogy a járások visszaállítása gőzerővel zajlik, nem féltik önmaguktól a sikeresen kiépített önkormányzati rendszert sem?

Tegnap nemcsak Pápán volt ilyen jeles esemény, hanem itt Veszprémben is. Az, hogy mennyire magas rangú vendégek tették rajta tiszteletüket, erről nem lehet sajnos információnk. Itt ugyanis titkos volt a szervezés. Legalábbis annyira, hogy azon csak meghívottak tehették tiszteletüket. Navracsics úr jobbkeze Óvádi Péter és a kereszténydemokraták helyi elnöke Latorczai úr volt információim szerint a szervező. Észre sem vette volna senki, hogy ilyen jeles esemény van Veszprémben is, ha nem a Kolostorok és Kertek Facebook oldalán írja az oldal szerkesztője azt, hogy „FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY 2014.06.21-ÉN A KOLOSTOROK ÉS KERTEK RENDEZVÉNYTERÜLETÉN TARTANDÓ POLGÁRI CSALÁDI NAPRA CSAK MEGHÍVOTT TAGOK ÉS CSALÁDTAGOK VEHETNEK RÉSZT! MEGÉRTÉSÜKET KÖSZÖNJÜK!” Így, így! Csupa nagybetűvel. Néhányan zúgolódtak is ezen, más meg gúnyosan annyit jegyzett meg csupán, „nehogy megegyük a Polgári Családok sós stangliját!”

A történet hidegen hagyna, ha nem kaptam volna azt a visszajelzést egy az illetékesek számára írt kérdésemre, hogy a program közterületen, a nemrég uniós pénzen szépen felújított környezetben, a Jezsuita templom szomszédságában zajlott. S azt is írták, a rendezvényre a zártkörű szó nem a legtalálóbb, hiszen a rendezvény helyszíne közterület.

Nem ér annyit, de ha több időm lenne erre, annak szívesen utána járnék, kértek-e engedélyt a rendőrségtől a szervezők? S milyen feltételekkel adta oda a területet használatra az önkormányzat? S mi ez az kirekesztő magatartás egyáltalán? Remélem Veszprém Fideszes városvezetői azért tiszteletüket tehették. Azért az jó lenne, ha mielőbb leszoknának arról, ahogyan mindent, ami közös érték- apránként ugyan és még csak egy-egy napra- de kisajátítanak.

Vissza...