Becsvágyó fideszes fiatalok

2010-11-16 19:17:13

Nyolcévnyi ellenzéki periódus után megnyílt a lehetőség az ezredfordulón feltört fideszes újgeneráció előtt, hogy végre karriert építhessen a közigazgatásban. Az egykori fidelitaszos politikusok egy része már bevette magát a kormányba, mások polgármesterként építkeznek, a többség viszont a kormánypártok parlamenti frakcióiban várja, hogy eljöjjön az ideje. A fiatalok nyomulása mindkét pártban komoly feszültségeket gerjesztett, hiszen még a középnemzedék sem futotta ki magát.

 A Hírszerző cikksorozatban mutatja be a Fidesz-KDNP legígéretesebb ifjú politikusait. „Orbán Viktor a párton belüli fiatalításhoz is úgy viszonyul, mint minden személyi kérdéshez: folyamatosan versenyhelyzetet teremt, majd akit a legszimpatikusabbnak, leghasználhatóbbnak tart, kiemeli és megfuttatja. Ezzel nemcsak a politikai karrierre vágyó, hozzá hű fiatalok kiválasztódását segíti elő, de a Fidesz középkorú politikusait is edzésben tartja, akik folyamatosan azt érzékelik, hogy nyakukon az új nemzedék” – mondta a Hírszerzőnek egy neve elhallgatását kérő, korábban az elnöki stábhoz tartozó fideszes parlamenti képviselő, miként viszonyul a pártelnök a nála 15-20 évvel fiatalabb generációhoz.

„A fideszes fiatalok között két fajta politikus van: aki megjárta a párt ifjúsági szervezetét, a Fidelitast és aki nem. Az utóbbiból jóval kevesebb van, mert a fidelitaszosok nagyon összetartanak. Bár féltékenyen figyelnek egymásra, még évekkel azután is segítik egymást, hogy hátrahagyták a szervezetet” – mondta egy név nélkül nyilatkozó, az ifjúsági szervezet szintén megjárt politikus. Ma a 226 tagú Fidesz-frakcióban 17 fidelitaszos ül, a kormányban ketten kaptak fontos posztot, de az Európai Parlamentben is van „képviselőjük” Gyürk András személyében, aki a szervezet első elnöke volt.

Ha felkeltette ez a pár sor az érdeklődését, ide kattintva olvashat még erről a Hírszerzőn.

Vissza...