Újabb (rész)siker

2014-05-18 08:45:47

Van Veszprémben egy civil szerveződés, amelyik a Világos Veszprémért Mozgalom néven tevékenykedik. Egy -két igazán sikeres akción is túl van. Jelentős – országos hírű- megmozdulást volt képes szervezni 2012. szeptember 8-ára, amikor is civil erőt kellett mutatni a városban felvonuló Jobbikos hadsereggel (a Magyar Gárdával) szemben. Nagy figyelmet kapott a szegénység elleni küzdelem világnapján az egy éjszakán át tartó virrasztása az egyik belvárosi aluljáróban.

Nem hatotta meg ugyanakkor különösebben a veszprémieket az, ahogyan szorgalmazta a plusz egy kávé akció elterjedését városunkban is.

Amikor az önkormányzat azt kérte, hogy civil szervezetek segítsék elnevezési javaslatokkal a megújuló belváros bizonyos területeit átnevezni, ők komolyan vették a feladatot és eljuttatták a döntéshozókhoz átgondolt elképzeléseiket.

A Kossuth utcai posta előtti teret Szabad Európa térnek, a Bástya Áruház és a Hotel közötti területet Testvérvárosok terének javasolták átnevezni. Kimondottan jónak vélte mindkét javaslatot az erre a célra létrehozott bizottság, mégsem ezeket a javaslatokat fogadta el (a bizottság és a képviselő testület sem).

Május elsején, Magyarország Európai Unióhoz csatlakozásának 10 éves évfordulóján a város vezetése nem tartotta fontosnak, hogy bármiféle rendezvénnyel ünnepeljék meg a csatlakozást. A mozgalom legelkötelezettebb tagjai viszont szerveztek egy kis térfoglalót és ezzel engedetlenségi mozgalmat is meghirdetve jelezték, nekik nincs bajuk az Unióval, örömmel veszik a belvárosi rehabilitációhoz nyújtott nagy anyagi segítséget és ők a posta előtti teret Szabad Európa térként hívják a továbbiakban.

Valamikor, a rehabilitáció elindításakor még a város fideszes alpolgármester is arról beszélt, hogy a Bástya Áruház mögötti terület testvérvárosaink megtisztelésére is alkalmas területté válik (és ha már eltüntették a város határában azokat a táblákat, amelyek az ide érkezőknek azt adják tudtul, kikkel vagyunk mi veszprémiek igazán nagy barátságban,) majd ezen a helyszínen pótoljuk az ott megszűnő jelzéseket.

Ma ez egyáltalán nem fontos már a városvezetés számára. A Fidesz politikáját megerősítendő, ők is azt üzenik, a pénz jöhet, de ha mi nem is adunk tiszteletet, tőlük (annak kiérdemlése ellenére is) „többet” várunk abból.

Tegnap zajlott városunkban a civil nap. Azon a területen -a belvárosi rehabilitáció részeként átalakított téren-, és azoknak a zászlótartó rudaknak a tövében, amelyből az elszámolás alapján 8 rudat 2.8 millió forintért állítottak fel. Végül is 9- lett. Holott a testvérvárosaink száma 10. Egyet biztos ráadásként kaptunk a kivitelezőtől. (Ennyi pénzből bizonyára futotta plusz egy darabra.) S van egy Európán kívüli testvérvárosunk is. Talán azért lett csak 9 zászlótartó rúd kihelyezve, mert úgy gondolták nekik Európán kívülieknek zászló nem jár. (Meg egyébként is hogyan nézne ki ott, ha izraeli, (Tirat-Carmel-i ) zászlót lengetne, akár csak egy napig is a szél? A városházán a székely zászló már vagy egy év óta ott lengedezik, egyre kopottabbul és hamarosan országzászló is köszönti az arra tévedőt, két „zászlóőrrel”, afféle gagyi drótturullal, no meg a „Hiszek Magyarország feltámadásában” felirattal.)

A civil napon sem történt meg a tér fellobogózása. Miért is nem csodálkozom ezen? Annak ellenére, hogy sikerült méregdrága zászlótartó rudakat odahelyezni, azon zászló még az átadása óta nem lengedezett!

Ami viszont igazán meglepett és ez a Világos Veszprémért Mozgalom első komoly a sajtóban megjelenő részsikere, hogy a megyei napilap tudósításában az olvasható, a rendezvény a „Testvérvárosok terén” zajlott a tegnapi nap folyamán. A jobboldali internetes hírportál még tartja magát a városvezetés által elfogadtatott Szent Imre tér elnevezéshez, de a megyei napilap tudósítója is azt írta le, ami egyre inkább vonul be örömömre a köztudatba. S ez bizony a mozgalomnak köszönhető siker. A megvilágosodás, ha lassan is, de megtörténik majd a kevésbé befogadásra kész fejekben is.

A civil nap résztvevői minden tiszteletet megérdemlő, rendkívül lelkes civilek. Akik kénytelenek némi szervilizmussal együtt élni és megköszönni a mai vezetésnek azt az aprópénzt, amit a rendezvényhez az adófizetők pénzéből nagy kegyesen ad. S kénytelenek jó képet vágva eltűrni, hogy a fideszes városvezetés ott fényeztethesse magát, s beszélhessen akár hülyeségeket is, önmagától napról-napra egyre jobban eltelve.

„A társadalom erősségét is mutatja, hogy az Yvette vihar sem fogott ki rajtunk – fogalmazott köszöntőjében Porga Gyula polgármester.” Ez bizonyára hangzatos és sokak számára is jópofa bevezető mondat egy rendezvény üdvözlése során. Szerintem meg a szimpla hülyeség kategóriájába sorolható. Mi köze Yvettnek a civil naphoz? Főleg akkor, ha a civil napon, május 17-én már el is hagyta a vihar Magyarország területét, miután közel 3 napon át tetszőlegesen tombolhatta ki magát. (Szerencsénkre nálunk sokkal kevésbé, mint pl. Szerbiában, ahol a viharnak számos halálos áldozata is van.) A természet erői már csak ilyenek. Magasról „ejtenek” a társadalmakra és a jópofáskodni akaró polgármesterekre egyaránt.

Várom már nagyon azt a pillanatot, amikor a civilek vezetői a szervilizmust hátra hagyva ilyen alkalmakkor azzal állnak elő: polgármester úr, hagyjuk a süket dumát és több tiszteletet (valódi szolgálatát és nem a kihasználását) követelünk a civileknek!

(Nagy Lajos Naplónak készített fotóin jól látható, hogy a zászlótartó rudakon nincs semmi. Akik fontosnak tartották a zászlók kitűzését, azok a virágágyásokba szúrták a tartó rudakat.)

Vissza...