Megyesi Gusztáv: Az akasztás nehézségei |
2014-05-10 17:51:50 |
|
Nem véletlenül említjük a Dunát Nem elég a tömeg euforikus biztatása, megfelelő lámpaoszlopot kell találni, aztán kötél után nézni, ami nem is olyan egyszerű, az egyik rövid, a másik szakad, derékszíjat meg nem szívesen ad kölcsön senki, mert fél, hogy nem kapja vissza; s akkor még meg kell választani az akasztás módját is: rövid vagy hosszú eséses, netán szimpla felfüggesztéses legyen, melyik felel meg leginkább az úri közönség hangulatának.Sajnos még nem tartunk ott, ahol a baráti Irán, ahol az ilyen utcai akasztásokat távirányítású daruval végzik; a Kossuth térre amúgy sem szabad munkagéppel behajtani. Szerencsére idő viszont van, amennyit akarunk. Jaj, most nem arra óhajtunk utalni cinikusan, hogy Pásztor Istvánt, a vajdasági magyarok vezetőjét, Áder államfő személyes vendégét hétfő délután állták körül és köpdösték le hazafiak a Kossuth téren, és a magyar köztársasági elnök tőle szokatlan gyorsasággal már péntek délelőtt közleményben ítélte el a történteket; a honi közjogi méltóságok a miénktől eltérő téridő dimenzióban élnek. Hanem a gyors reagálású és jogállami magyar rendőrség! A Nol.hu beszámolója szerint amikor a rendőrök meglátták, hogy Pásztort lökdösik és köpködik, azonnal odamentek, ám úgy ítélték meg, hogy ami történt, az nem hivatalból üldözendő cselekmény. Minthogy a leköpdösött elnök arra a kérdésre, hogy kíván-e magánindítvánnyal eljárást kezdeményezni a köpdösők ellen, nemmel felelt, a rendőrök elmentek. „Később azonban a rendőrség – idézzük a beszámolót – újraértékelte a helyzetet, és arra jutott, hogy ami a téren történt, kimerítheti a garázdaság törvényi tényállását, és el is rendelték a nyomozást”, aminek eredményeképp akár még a felbujtó szónok felelőssége is felmerülhet. Hisz ez nagyszerű, kiálthatnánk fel, ez eloszlatja maradék félelmünket is. Ha legközelebb a Parlament előtt esetleg bennünket vesz körbe pár száz ember szelíd autodafé keretében, semmi mást nem kell tennünk, mint higgadtan a köpdösést szemlélő rendőrökhöz fordulni, s csöndes szóval bejelenteni, hogy magánindítványt kívánunk benyújtani, és akkor ők egyből közbelépnek. Természetesen, ha szórakozottságunkban megfeledkezünk erről, mert hát bolondos tavasz van, akkor sincs még minden veszve, mert lehet, hogy pár nap múlva a rendőrségi eligazításon felvetődik, hogy esetleg mégiscsak garázdaság történt, és bár igaz, hogy addig, mondjuk, már rég a Dunába dobtak minket, ám a garázdák akár százezer forint büntetést is kaphatnak, és ez a lényeg. Nem véletlenül említjük a Dunát. Meggyőződésünk ugyanis, hogy az utcai akasztásnak nincs jövője Magyarországon. Igaz, hogy 2006 októberében volt már akasztás a Kossuth téren, de csak jelképesen, akkori kormánypolitikusok és újságírók neve lógott a lámpaoszlopokon, a pár méterre lévő színpadról pedig Áder János akkori parlamenti alelnökkel az élen Fidesz-politikusok mondtak lelkesítő beszédeket a hazafiaknak, ám a végén minden hazaáruló életben maradt. Ennél legalább művészileg volt sokkal emlékezetesebb a fülbemászó és hónapokon át skandált „Gyurcsányt a Dunába / A többit meg utána” rigmus; ehhez az 1944-et idéző Kossuth tér már önmagában is kitűnő háttér, ráadásul a Duna sokkal gazdaságosabb megoldásokat kínál, s mindjárt csoportosat. A szerző az Élet és Irodalom munkatársa Forrás: Nol.hu |
Nehogy abba az illúzióba ringassa magát bárki is, hogy akasztani olyan nagyon könnyű. Tessék elolvasni a Bárka irodalmi folyóirat internetes oldalán Márton László A népbíró és a kormánybiztos című regényrészletét, világosan le van írva, hogy mennyi utánajárással jár egy szimpla utcai akasztás lámpavasra.