Megszünt a népszavazás intézménye is

2010-11-15 16:40:24

Most olvasom gyorshírként a Hírszerzőn, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) nem adott zöld utat az MSZP magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseinek. A testület hétfői ülésén nem hitelesítette az ellenzéki párt által benyújtott három minta-aláírásgyűjtő ívet. Az OVB tíz tagja közül a népi kezdeményezés hitelesítését négyen támogatták.

 A kezdeményezést korábban magánszemélyként Molnár Csaba, az MSZP Demokratikus Koalíció platformjának tagja nyújtotta be. Az aláírásgyűjtési íven az áll: "Kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés az új alkotmányt - annak kihirdetése előtt - bocsássa népszavazásra". Az OVB elutasító határozatát az Alkotmánybíróságon lehet megtámadni.

Kérdés, hogy mire megtámadja valaki az OVB elutasító határozatát, addigra lesz-e még Alkotmánybíróság. Vagy marad-e annyi jogköre, hogy tudja még bármiért is "csóválni" a fejét. Kíváncsian várom az OVB elutasító határozatának az indoklását. Remélem nem abból áll az majd csupán, hogy 2010 tavasszán győzött a fülkék forradalma. A  forradalmárok meg felruházták a 2/3-ot arra, hogy a 3/3 helyett minden döntést meghozzanak előre, egészen az ítéletnapig. 

Vissza...