Nem is kétséges, hogy 2010 után volt ilyen közös céljuk a polgári pártoknak (vagyis azoknak, akik a felvilágosodás és a polgári forradalmak nyomán kialakult liberális demokráciát tartják elfogadhatónak).
Ez a cĂ©l az Orbán-rendszer Ă©s a Jobbik kiszorĂtása a hatalombĂłl, az Ăşjfeudális, Ăşjhorthysta ellenforradalom visszafordĂtása. Ez a feltĂ©tele tehát teljesĂĽlt az összefogásnak. Mással volt a baj.
Az egyik nagy baj az volt, hogy az ellenzék nem volt képes ezt a célt elég pontosan és élesen megfogalmazni.
A „megfogalmazást” itt nem pusztán nyelvi értelemben használom, de abban is. Az ellenzék négy éven át vitatkozott azon, hogy mi a helyes elnevezése annak, amit Orbánék művelnek. Két szempontból fontos a helyes elnevezés. Egyrészt történelemfilozófiai szempontból, de ennek sajnos az állampolgárok jóindulatának megszerzésében semmiféle szerepe nincs. Másrészt a politikai kommunikáció szempontjából van döntő jelentősége, abban viszont nem lehet négy évig büntetlenül késlekedni.
HasonlĂłan fatális volt az, hogyteljesen elmaradtak a cĂ©l megfogalmazásának nem nyelvi eszközei: az elemi felháborodás Ă©s a teljes bojkott. MĂ©g ha az ellenzĂ©k egyes politikusai gondolhatták is azt, hogy „a nemzeti egyĂĽttműködĂ©s rendszerĂ©ben” elĂ©rhetnek valamifĂ©le rĂ©szleges sikert (nagy butaság lett volna, de tegyĂĽk fel), akkor sem lett volna szabad ennek megfelelĹ‘en viselkedniĂĽk. Az Orbán-rendszer kiĂ©pĂtĂ©sĂ©nek valamelyik szimbolikus pillanatában, pĂ©ldául az „AlaptörvĂ©ny” elfogadásának pillanatában vagy más hasonlĂł esemĂ©ny alkalmábĂłl ki kellett volna vonulniuk a parlamentbĹ‘l, Ă©s nyĂltan meghirdetni azt, amit amĂşgy a vak is látott: a harc a politika eszközeivel nem folytathatĂł. Mivel ez elmaradt, elĹ‘re hiteltelennĂ© tettĂ©k, hogy kĂ©sĹ‘bb ne kormány-, hanem rendszerkritikát gyakoroljanak: azt az ĂĽzenetet kĂĽldtĂ©k, hogy ebben a nĂ©gy Ă©vben (Ă©s a választásokon) szokásos demokratikus versengĂ©s zajlik.
A másik baj pedig az volt, hogy nem léteztek az összefogás szükséges szereplői, a világnézetükben egymástól eltérő politikai erők, amelyek félretehették volna eltérő céljaikat, és a maguk táborát rábeszélhették volna arra, hogy a közös cél érdekében a közös listára vagy választási pártra szavazzanak. Teljesen felesleges részletesen elemezni az MSZP, az Együtt– PM és a DK által javasolt programokat, a lényeg az, hogy mindebből mi jutott, juthatott el a választóikhoz: nagyjából és egészében megkülönböztethetetlenek voltak egymástól.
Az átlagos választók csak személyi ellentéteket érzékeltek. Nem beszélhetünk összefogásról olyan erők esetében, amelyek ugyanazokra a választókra vadásznak.
A rendszerváltás Ăłta elhanyagolták a pártok a mozgalmi tevĂ©kenysĂ©get. Talán az MSZP volt az egyetlen olyan párt, amelynek volt mozgalmi háttere, bár az is csökevĂ©nyessĂ© lett. Az EgyĂĽtt–PM eleinte mintha felismerte volna, hogy szĂĽksĂ©g van mozgalomra (Ă©s ennek csĂráit találta meg a Millában, amit aztán fel is számoltak), de nĂ©hány Ă©v termĂ©szetesen nem elĂ©g a kibontakozáshoz.
Ezzel szemben a „jobboldali” (igazából újfeudális, újhorthysta pártok) maguk mögött tudhatták utánpótlásként és támogatóként a „történelmi egyházak”, elsősorban a katolikus egyház iskoláit, egyetemeit, sőt vallási közösségeit, a cserkészmozgalmat, valamint a polgári köröket vagy legalábbis azt a hálózatot, ami maradt belőlük. Ez azért fontos, mert az ellenzéki politikai erők csak akkor erősödhettek volna meg annyira, hogy érdemes legyen összefogniuk, ha mozgalom állt volna mögöttük.
Semmi jele annak, hogy az Orbán-rendszer hirtelen megrendülne vagy összeomlana. (Igaz, a „hirtelen” pont azt jelenti, hogy nincsenek előjelek.) Ha pedig ilyen összeomlás nem lesz, akkor hosszú az út a rendszer felszámolásáig.
Ha helytállĂł mindaz, amit fent leĂrtam, akkor egyetlen lehetĹ‘sĂ©g van: lassan ki kell Ă©pĂĽlniĂĽk olyan mozgalmaknak, amelyek nyári táborokban, nyugdĂjasklubokban Ă©s diákszervezetekben tárgyalják meg a modern kapitalista demokrácia jövĹ‘jĂ©t – a legjobb az lenne, ha bal- Ă©s jobboldali szelleműek egyaránt alakulnának, mert a cĂ©lnak ez a rĂ©sze közös. Az ilyen szervezĹ‘dĂ©sek alapján jöhetnek lĂ©tre iskolák, fĹ‘iskolák, egyetemek, amelyek vállalják ezeknek az Ă©rtĂ©keknek a kĂ©pviseletĂ©t Ă©s művelĂ©sĂ©t.
Csak ilyen mozgalmi alapokon jöhetnek lĂ©tre olyan pártok, amelyek kĂ©pesek hiteles Ă©s valĂłdi alternatĂvát felajánlani, nĂ©pszerű Ă©s Ăşjszerű javaslatokkal előállni. FeltĂ©ve, hogy nyitottak ezen mozgalmak felĂ©, Ă©s lehetĹ‘vĂ© teszik a gyors Ă©rvĂ©nyesĂĽlĂ©st az ezekben feltűnĹ‘ tehetsĂ©gek számára. És akkor majd lesz kiknek összefogniuk, Ă©s Ă©rtelme is lesz az összefogásuknak.
A szerző, Kálmán László nyelvész
Forrás: vasarnapihirek.hu |