Ezúttal a német sajtó gyalulja az Orbán-kormányt

2014-04-18 18:05:26

A Die Welt című német konzervatív lap a holokauszt magyarországi történetéről közölt cikket az online kiadásában, a liberális Süddeutsche Zeitung pedig a wiesbadeni Go East filmfesztivállal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal online kiadásában. A Die Welt Először a Wehrmacht jött Magyarországra, azután az SS címmel közölte Sven Felix Kellerhoff írását, aki megjegyezte, hogy a választásokon megerősített, „de nemzetközileg vitatott” kormányfő, Orbán Viktor „terve révén robbanékonnyá vált a magyar zsidók hetven évvel ezelőtti elpusztításának” témája.

Orbán „egy emlékművet akar emelni, amely Magyarországot a német agresszió tiszta áldozataként mutatja be” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ennek a beállításnak „kevés köze van a valósághoz”.

A Süddeutsche Zeitung a kelet-európai műveket bemutató Go East filmfesztiválról Paul Katzenberger írását közölte Ellentmondások a periférián címmel, amelyben a szerző kifejtette: Európa közepe és „a keleti periféria” elhatárolása, Közép-Európa és Kelet-Európa megkülönböztetése egymástól jóval bonyolultabb a közkeletű nyugati elgondolásánál, miszerint a kontinens közepe „a gazdagság és a civilizáció, keleti része pedig szegénység és az elmaradottság” világa.

A valódi helyzetet olyan helyeken lehet megtapasztalni, mint Magyarország, amely földrajzi helyzete és történelme révén „egyértelműen közép-európai”, de az utóbbi években „tipikusan kelet-európai folyamatokkal keltett figyelmet”, köztük a polgári jogok és a sajtószabadság korlátozásával, egy „autokrataként fellépő kormányfővel” és a kisebbségek, például a cigányok iránti tolerancia hiányával – írta a liberális lap szerzője a fesztivál dokumentumfilmes szekciójának díjnyertes alkotása, Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című munkájával kapcsolatban.

MTI

Forrás: ATV.hu

Vissza...