A külföldön dolgozó magyarokat is megadóztatná a kormány

2014-04-10 18:26:46

Lapértesülések szerint a kormány egy új adóformát, az úgynevezett szolidaritási adó fogalomkörét is kiszélesíteni a jövőben, amelynek keretein belül elsősorban a külföldön dolgozó magyarokat céloznák meg. A felröppent hírek szerint az adó azokat a külhoni munkavállalókat sújtaná, akik rendelkeznek Magyarországon állandó, bejelentett lakcímmel.

A tervezet a szombathelyi közgyűlés legutóbbi ülésén került felszínre. Czeglédy Csaba, az MSZP frakcióvezetője ugyanis számon kérte a város polgármesterét, hogy igazak-e azok a híresztelések, miszerint a kormány adót vetne ki a külföldi munkavállalókra? Puskás Tivadar, a település első embere, illetve a KDNP országgyűlési képviselője a kérdésre válaszolva egyáltalán nem cáfolta meg Czeglédy Csaba szavait, sőt kijelentette, hogy a terv létezik, habár még csak nagyon korai stádiumban van. A város egyik sajtóorgánuma az eset kapcsán úgy értesült, hogy csak azoknak az állampolgároknak kellene megfizetniük az úgynevezett szolidaritási adót, akik állandó magyarországi lakcímmel rendelkeznek, de külföldön dolgoznak.

Az új adó bevezetésével kapcsolatban a legérdekesebb pont, hogy az Európai Unió teljes egészében megtiltja minden tagországának a kettős adóztatást, a nemzetközi jog ugyanis kimondja, hogy minden uniós állampolgár abban az országban adózik a jövedelme után, ahol a bejelentett munkahelye megtalálható. A kormány által bevezetni kívánt szolidaritási adó pedig teljes egészében sértene ezt a pontot, nem mellesleg alapos tudatzavarhoz is vezetne a társadalomban, ugyanezen a néven ugyanis már létezik egy adófajta, amit a magas jövedelműeknek kötelező megfizetniük különadóként.

Forrás: Hír.ma

Vissza...