Máris sok az érvénytelen szavazat!

2014-03-31 17:27:41

Várhatóan sok lesz az érvénytelen levélszavazat – mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján. Pálffy Ilona közölte: az NVI-hez eddig érkezett visszajelzések szerint a választók nem elég gondosan töltik ki azonosító nyilatkozatukat, illetve nem ügyelnek arra, hogy a szavazatot tartalmazó borítékba ne tegyék bele az azonosító nyilatkozatukat.

Hétfőn kezdődött meg a beérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése. A postán küldött több mint tizenegyezer szavazat mellett már a csíkszeredai, a szabadkai és a kolozsvári külképviselet is eljuttatott az NVI-be körülbelül tízezer levélszavazatot, ezek feldolgozása hétfőn kezdődött meg.

Közben csaknem 30 ezer levélszavazat érkezett már a külképviseletekre és a Nemzeti Választási Irodához (NVI), amely ma kezdte el felbontani a külhoniak voksait és a személyazonosításhoz szükséges nyilatkozatot tartalmazó borítékokat, de egyelőre csak az utóbbit ellenőrzik. Kiderült, a külföldön élők közül összesen annyian vennének részt az országgyűlési választáson, mint ahány kettős állampolgár már levélben szavazott.

Megírtuk: 18 ezer szavazatot a külképviseleteken kihelyezett gyűjtőládákba, további mintegy 12 ezret pedig postán juttattak vissza a választási irodához. A magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező választók ugyanis levélben szavazhatnak az áprilisi 6-i választáson, amennyiben március 22-éig felvetették magukat a névjegyzékbe.

Az NVI-hez beérkezett, illetve a külképviseletekről beszállított levélszavazatok feldolgozása úgy zajlik, hogy felbontják a külső borítékot és az azonosító nyilatkozat tartalmát a levélben szavazók névjegyzéke alapján ellenőrzik minden egyes levél esetén. Ehhez az NVI a regisztrációs adatokat veszi alapul, de szükség esetén a polgárok személyi és lakcímadatait tartalmazó, illetve a magyar állampolgárságot igazoló okirat nyilvántartást is használják, de megkereshetik az állampolgársági ügyekben eljáró szerveket is.

Ha az azonosító nyilatkozaton feltüntetett adatok a levélben szavazók névjegyzékében, illetve nyilvántartásokban szereplő adatokkal megegyeznek, a szavazatot tartalmazó borítékot - felbontás nélkül - félreteszik, azt ugyanis csak a szavazás lezárulta után lehet felnyitni.

Korábban lapunknak Pálffy Ilona, az NVI elnöke azt mondta, becslése szerint mintegy 200 ezer külhoni szavazat érkezik majd be, ám ezeknek mintegy 10 százaléka érvénytelen lesz azért, mert a magyarul beszélni és írni nem feltétlenül tudó kettős állampolgárok közül sokan el fogják rontani a személyi azonosító lap kitöltését.

Az NVI egyébként arra számít, hogy a körülbelül 200 ezer szavazat fele érkezik postán a központba, ahol 25 számítógépen, két műszakban kétszer 25 munkatárs dolgozza fel ezeket. Ugyanide érkeznek be a jövő vasárnapi urnazárást követően azok a levélvoksok is, amelyeket a külképviseleteken, illetve a szavazás idején bizonyos belföldi egyéni választókerületekben adnak le a kettős állampolgárok.

Miközben azonban a határon túli - a kedvezményes honosítási eljárás révén állampolgárságot szerzett - választók voksolását minden módon segítik a jogszabályok, valamint a választási szervek, a külföldön élő, de magyarországi állandó lakcímmel rendelkezők sokkal nehezebben választhatnak. Vélhetően ennek is köszönhető, hogy noha a 2010-es választás óta megháromszorozódott a külképviseleti szavazásra jelentkezők száma, a csaknem félmilliósra becsült külföldön élő, ám belföldi lakcímmel is rendelkező magyarságból mindössze 30 ezren vennének részt a voksoláson.

A szombaton lezárult külképviseletei névjegyzékbe vétel tegnap esti adatai alapján a 97 kijelölt külképviselet közül a legtöbben Londonban voksolnának, ott - a nem végleges feldolgozottság alapján - 5373-an szeretnének szavazni, Münchenben 3104-en, Brüsszelben 1838-an, Bernben 1376-an, Berlinben pedig 1347-an.

Forrás: Népszava.hu

Vissza...