69 éve történt

2014-03-23 10:31:57

69 évvel ezelőtt ezen a napon szólaltak meg utoljára a légiveszélyt jelző légoltalmi szirénák Veszprémben. 1944. július 8-án amerikai liberátorok támadták a Veszprém-Jutasi magyar katonai repteret. Több mint 7 ezer 20 fontos bombát szórtak le ekkor Veszprém környékén a bombázók.

Ettől a naptól kezdve mindennaposak voltak a légiriadók. 1945. március 23-ig a bombázások következményeként a veszprémi lakóházak közel 75%-a sérült meg. 85 kisebb-nagyobb légitámadás után riasztó képet mutatott a város. Az 1945. március 21-i, már a szovjetek által indított légitámadás is súlyos károkat okozott. Ekkor légi találat érte a belső állomás épületét. Éppen ezért 2005. március 23-én a Magyar Polgári Védelmi Szövetség Veszprém megyei szervezete és annak vezetői a polgári áldozatok emlékére a Balaton Pláza közelében emléktáblát állítottak. (Bárdossy Csanád, Nyíri Mikós ezredes urakat és Túri Mihály őrnagy urat illeti a szervező munkáért, az emlékjel állításáért elismerés. Sajnos a mai hatalom számára ez az emléktábla mintha nem is létezne. Nem szeretik, amit nem ők maguk, hanem az elődök hoztak létre.)

Veszprém lakosai közül 72-en vesztették életüket bombatámadások miatt, de valójában jóval több volt az áldozatok száma. A menekülések miatt városunkban összetorlódó civilek és katonák közül is nagyon sokan haltak meg a támadások során. A hivatalos statisztika szerint 565-en vesztették így életüket. 1945 március 23-án, a délutáni órákban a német megszállók, a 3. német páncéloshadosztály csapatai megkezdték a kivonulást.

Van miről megemlékeznünk a mai napon! S vannak sokan sajnos, akiknek az emlékére ilyenkor gyertyát illik gyújthatunk!

Bár lehet, hogy este hűvösebb lesz az idő és az eső is cseperegni fog, de van szerencsére talán mindenki tulajdonában egy esernyő, vagy a víz ellen némi védelmet nyújtó esőkabát.

Ma este 8 órakor Veszprémben az Óváros téren, a Polgármesteri Hivatal előtt emlékezünk meg a 69 évvel ezelőtt városunkban történtekről. S csendesen aggódunk tovább a demokráciáért!

Tartson velünk és a Világos Veszprémért Mozgalom támogatóival!

Vissza...