Mélypont

2014-03-22 18:12:33

Egészen biztosan ezt nem lehet persze kijelenteni. Lehet, hogy van lejjebb is. S ami igazán szomorú, nem kizárt, hogy ez a „szedett-vedett” és semmit sem értő, semmiből tanulni nem képes „csapat” marad itt helyben, Veszprémben is a helyén.

Milliók nem képesek még mindig érzékelni, hova visz minket az ország „örökös” miniszterelnöke. A Fideszre szavaznak, azok meg ilyen figurákat tolnak be jobb híján a helyi hatalomba.

Tegnap kora délután Gyurcsány fórum volt Veszprémben. A DK elnöke Zala megye felé haladva megállt kampányolni a veszprémi közös jelöltnek, Pál Bélának. A HEMO volt a fórum helyszíne. Nemcsak a kihelyezett 150 szék, hanem az összes szabadon hagyott állóhely is megtelt érdeklődőkkel. Legalább 300 ember szorongott a volt Helyőrségi Művelődési Otthon mára igencsak lepukkant állapotú, függöny nélküli éttermében.

Mint szervező a délelőtt folyamán azt az információt kaptam a rendőrségtől, hogy a területre ellentüntetést jelentett be a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas. Mikor rákérdeztem, hogyan lehetséges ez, hiszen lefoglaltuk a HEMO környezetét is szabályszerűen a rendezvény időpontja előtt jó egy héttel, erre az volt a válasz, a Fidelitas szabálytalanul (csak ma)  jelentette be a tüntetést, éppen ezért szabálysértési eljárást indít a rendőrség velük szemben.

Az ellentüntetést a rendőrségnek megakadályozni viszont nem áll módjában a jogszabályok alapján. Itt jegyzem meg, rendkívül kíváncsian várom, lesz-e legalább egy pénzbírság ebből a szabálysértésből. El tudom képzelni, hogy a Fidesz helyi jelöltje, aki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium első embere, segíthet okot találni a "büntetés" elengedésére.

Akárhogyan is lesz, az nyilvánvaló, hogy a Fidesz és ifjúsági szervezete is törvény felettinek képzeli magát. Remélem már nem sokáig, mert szembesülni fog azzal, hogy a választók ezt a magatartást nem értékelik.

Úgy 13.15 körül értem a helyszínre. Amikor megláttam az alig egy tucatnyi ellentüntetőt, odamentem hozzájuk. Odamentem, hisz a legtöbbjüket személyesen ismerem. Ketten a Fidesz önkormányzati képviselői. Az egyikük, már régóta az utcai cirkuszolás híve. Tüntetett ő már a lakásom előtt is, akasztotta a nyakába annak idején a veszprémi kóbor kutyák feliratú táblát. A másiktól sem áll távol, hogy így szerezzen elévülhetetlen érdemeket a pártján belül. Ott volt még két bizottsági „szakértőjük” is. A szakértő szót nem véletlenül raktam idézőjelbe. Nos, kérdeztem miért kiabálnak, s hozzá is tettem, önkormányzati képviselőtől ez elég snassz magatartás. A „képviselő asszony” ekkor már csak mondta és mondta azt, amire nem igazán érdemes odafigyelni. Éppen ezért ott is hagytam őket. Azon jól elszórakoztam, hogy az őket fotózókat eléggé durván, kocsmai stílusban szidalmazták és feljelentéssel fenyegették. A fotósok nem hatódtak meg ettől és el is készült még jobboldali portálra is olyan fotó, amihez hasonló azóta nyomtatott formában is napvilágot látott a megyei napilapban is.

Okoztam nekik némi csalódást is, mert az épület másik oldalára közben megérkező Gyurcsány Ferencet nem előttük, hanem tőlük igen távol volt szerencsém a fórum helyszínére navigálni. A DK étterembe belépő elnöke úgy gondolta, nem akarja őket minden "élménytől" megfosztani, ezért a függöny nélküli ablakhoz lépve, barátságosan kiintegetett a sípjaikat vörösödő fejjel fújó és eltorzult arccal kiabáló ellendemonstrálóknak.

Meglepett, hogy a Fidesz ide jutott. Eddig ez a stílus kimondottan csak a Jobbikra volt jellemző. Ők voltak ennyire szánalmasak, nem is olyan régen a vasútállomás előtti a vagonkiállítás miatti tüntetésükkor. Most a választások miatt ők jóval visszafogottabbak. Abban reménykednek, hogy a választók elhiszik a báránybőrbe bújt farkasokról, hogy most már ők tényleg csak bárányok.

Vissza...