A Választási Iroda nem tudja kiszűrni a kamupártok ajánlásait

2014-03-09 16:03:55

A választási informatikai rendszer nem tartja nyilván, hányan tettek többes ajánlást, illetve hány ajánlást tettek a több jelöltet ajánló választópolgárok - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) tájékoztatása alapján a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) vasárnapi ülésén Patyi András, a testület elnöke.

Az NVB előző nap - egyhangúlag hozott jegyzőkönyvi döntéssel - kimutatást kért az NVI-től a többes ajánlások statisztikájáról az országos pártlisták nagy száma miatt. Az NVB.ben az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP-delegált kérte, hogy tájékoztassák a testületet. A bizottsági tag a szombati ülésen azt mondta: a törvény ugyan lehetővé teszi, hogy egy választópolgár több ajánlást is tegyen, ám szerinte a pártlisták magas száma miatt indokolt lehet a vizsgálat. Utalt arra, hogy jelenleg - egyelőre nem jogerősen - 18 pártnak van országos listája.

A delegált szerint elfogadhatatlan, hogy az országos listát állító pártok egy része eddig "közéleti tevékenységet érdemben nem gyakorolt", mégis van listája, azaz szerepelhet majd a listás szavazólapon. Litresits András a szombati ülésen azt mondta, miután megkapták az NVI-től a kimutatást, indítványozni fogja az ajánlóívek, illetve az azokon szereplő többes ajánlások összevetését is, különös tekintettel arra, hogy az íveken szereplő aláírások megegyeznek-e.

Közölte, úgy látja, a pártlisták nagy száma a pártfinanszírozási törvénynek "köszönhető". Szerinte egyes pártoknál "adott esetben százmillió" forint közpénz megszerzéséről lehet beszélni, ami "kéthetes ajánlásgyűjtés alapján teljesen nonszensz". Szerinte az NVB felelőssége, hogy a többes ajánlások ügyét tisztázza.

Patyi András az NVB vasárnapi ülésen elmondta: a jegyzőkönyvi döntés alapján megkereste Pálffy Ilonát, az NVI vezetőjét, aki arról tájékoztatta, hogy az informatikai rendszer nem tartja ezeket, a bizottság által kért adatokat nyilván, vagyis nem vezetik a többes ajánlások számát, statisztikailag sem.

Patyi András hozzátette, az NVI vezetője szerint ilyen adatok nyilvántartására az irodának nincs törvényi felhatalmazása sem. Az NVB elnöke jelezte: a választás lezárultát követően, az új választási rendszer értékelése során "elvileg előállítható lesz" többféle statisztikai adatsor és "nem kizárt", hogy akkor újra előkerülhet a kérdés.

Forrás: HVG.hu

Érdemes elolvasni a 444.hu-n azokat a beszámolókat, amelyek választási csalás gyanús eseteket mutatnak be. (Klikk ide!)

Vissza...