Megyesi Gusztáv: Legények a gáton

2014-03-02 10:22:49

Füstölög az ellenzéki sajtó, hogy kicsit sokba került a terrorelhárítók részvétele a tavalyi árvízvédelemben, egészen pontosan 122 millió forint költségről nyújtottak be számlát nyolcnapi homokzsákolás után, ami annyit tesz, hogy „naponta és személyenként 77 411 forintért pakolta a TEK a homokzsákot”.

Sőt az Atlatszo.hu tényfeltáró portál a tételes elszámolást is megkapta, s ebből mindjárt kiderül, hogy a homokzsákpakolás nem feltétlenül a legkellemetlenebb emberi foglalatoskodások körébe tartozik, adott esetben akár meg is lehet hízni tőle. Az elszámolás szerint a TEK másfél millió forintért vásárolt gumicsizmát, gumiruhát, kesztyűt, porálarcot, 435 ezerért szúnyogriasztót és félmillióért törlőkendőt, valamint naptejet, amit most nem kötözködés végett említünk, hiszen ha jön a víz, nyilván a helybéli gazda sem indul el addig a gátra, amíg nincs nála porálarc, Higi-törlőkendő, de főleg elemes szúnyogriasztó.

Hanem az élelmezés. Nem is az a kritika tárgya, hogy a napi étkezési norma 2350 forint volt, hanem, hogy 242 ezer forintért hozattak csokoládét és 105 ezerért energiaitalt. Mindebből két dolog következhet: 1. A TEK a honi erőszakszervezetek tradícióinak megfelelően akkorát hazudik a költségelszámolásban, amekkorát még a Varsói Szerződés idejében se mertek, illetve 2. a TEK egyáltalán nem hazudott, s minden tétel a legteljesebb mértékben stimmel.Akkor viszont nagy a baj. Mi magunk nem ismerjük a TEK távlati terveit, ám ha igaz az, amit írnak, nagyon rossz irányt vett az ellátásuk, amely ha így folytatódik, akkor a jóisten mentse meg az alakulatot a lassú haláltól. A vonatkozó szakirodalom szerint az energiaitalok rendszeres túlfogyasztása garantált vesebetegséget, májkárosodást, krónikus elhízást okoz, egy esetleírás állandó hólyagfeszülést, alsó háttáji fájdalmakat említ, egy floridai jelentés pedig arról ír, hogy már napi három doboz energiaital taurinmennyisége komoly neurológiai tünetekkel jár.

Itt most nem csupán arról van szó, hogy Magyarország folyói idén is kiszámíthatatlanok lesznek, és sajnos miniszterelnöki szinten egyelőre még csak az ónos esőt sikerül elállítani egyetlen kézmozdulattal, s még csak arról sem, hogy ennek az állománynak kell majd megvédenie adott esetben az országot egy tényleges terrortámadástól.

Hanem, hogy a 444.hu a napokban tette közzé azt a vészjósló hírt, miszerint az Állami Tankönyvellátó annyira nem tudja ellátni a feladatát, hogy az új tanév kezdetén belügyminiszteri utasításra rendőrök is közreműködnek majd a tankönyvek kiszállításában. Minthogy azonban a rendőrségtől sem várhatók csodák, hiszen leköti az állományt az utcán csellengő diákok begyűjtése és iskolába való eljuttatása, illetve az iskolarendőri feladatok ellátása, feltehetően további erőszakszervezetek bevonására lesz szükség, ám komolyan vehető szárazföldi alakulat, légierő és flottilla híján nyilván csak a TEK jöhet szóba.

Úgyhogy már most célszerű gátat vetni a TEK-esek energiaital-fogyasztásának. Vagy elkezdeni a trenírozást, hogy amikor majd szeptember első napjaiban pufókra hízott, idegesen rángatózó, hólyaghurutos kommandósok hatolnak be az ablaküvegen át az osztályterembe, hónuk alatt a nyolcadik cé tankönyvcsomagjaival, akkor az ifjúság őrizze meg a nyugalmát, a tanári kar pedig, ha lehet, ne viszonozza a tüzet.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Forrás: Nol.hu

Vissza...