Megyesi Gusztáv: Szobor készül

2014-02-02 09:04:35

Tetszik Pelcznének a német megszállás évfordulójára készült emlékmű. Ennek az ATV honlapján megjelent hírnek a kapitális tartalma abban áll, hogy Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz egyik vezetője és brüsszeli képviselője értelemszerűen nem láthatta a még el sem készült emlékművet, de még a makettjét sem, sőt a saját bevallása szerint azt sem tudja, hol fogják felállítani, mégis tetszik neki.

Azért tetszik neki, mert hallotta, hogy lesz benne birodalmi sas meg lesz benne Gábriel arkangyal, s neki ez a kombináció „tetszik, és üzenettel bír”. Hosszú évek óta írjuk ezt a rovatot, s tán elmondható, hogy olyan nagyon hímsoviniszták egyik cikkünkben sem voltunk, s most is határozottan visszautasítjuk, hogy Pelczné az ország egyik legbutább politikusnője volna. Hanem csak azt állapítjuk meg, hogy neki ennyi egy szobor. Meg se akarja várni, hogy az a szobor elkészüljön és tesseni tudjon neki, lenyűgözze, elkápráztassa, máris odavan érte. Ez sértő az alkotóra nézve is.Azon a szobron elvégre szorgalmas tucatszobrász dolgozik éjt nappallá téve, küszködve anyaggal, saját magával, teli kételyekkel; mintha előre sejtené, hogy a nagy avatóünnepség után minden lesz a szobor körül, főképp föl-alá masírozás, csak katarzis nem. Másfelől viszont nagyon sajnáljuk Pelcznét. Lehet, hogy számtalan iskolát végzett s beszél alapfokon vagy három nyelvet, lehet, hogy több évre visszamenőleg fejből felmondja pártja eddigi összes cselekvési programját oda és vissza, mégis reménytelen űr tátong, nemcsak a fejében, de a szívében is.

Hírek alapján, bemondásra tetszik neki egy szobor, úgy, hogy nem is látta. Nem állt percekig a szobor előtt, nem csodálkozott rá, nem járta körül újra meg újra, nem tapogatta meg óvatosan, nem bóbiskolt el a szoborhoz közeli padon, s nem számolta meg a galambokat. Pelcznének semmilyen szoborélményei nincsenek.

Ha van azon az emlékművön egy db birodalmi sas és egy db Gábriel arkangyal, akkor az már nem is lehet velejéig hazug és tehetségtelen szobor. Pelczné nem tudja, mi az, hogy egy szobor nem üzen semmit, csak van, létezik, fölénk magasodik, magával ragad, az égbe repít, majd óvatosan a földre helyez. Amikor egy szobor csak szép és igaz. Másfelől viszont nagyon is jó Pelcznének, mert nem túl bonyolult leírás alapján is élvezhet zenét, balettet, feltéve, ha üzenete van annak a műnek, példának okáért örömöt üzen, és óda.

Hét közepén Havas Henrik beszélgetett az ATV-ben Rétvári államtitkárral. Havas végtelen türelemmel és empátiával próbálta elmagyarázni az államtitkárnak, hogy ő most nem a jogszerűséget kéri számon a szobron meg minden máson, amiben az emberek megkérdezése nélkül évek óta döntenek, hiszen jogszerű itt minden döntés, ennél jogszerűbb nem is lehetne, csak éppen ízléstelen, amit csinálnak.

Ült Rétvári államtitkár a stúdióban, és nem értette az egészet. Vigyázat, Rétvári államtitkár 35 éves fiatalember, ő már az új hullám, a kereszténydemokraták ifjú reménysége, ennek megfelelő kifinomult modor, diplomatikus mosoly, s még az inge se nagyobb két számmal, mint a köztársasági elnöknek.

Mégse érti, mi az, hogy valami nem ízléses, hanem ízléstelen. Tán meglepő, de Rétvári államtitkárnak is már előre tetszik a Szabadság téri szobor, igaz, ő legalább skiccet látott róla. Ám ami a legfontosabb, a miniszterelnöknek is tetszik, sőt úgy is mint az ország első számú esztétája kijelentette, hogy nem nyit vitát a szoborról, úgy jó az, ahogy van. Ha nem tévedünk, már ez a kijelentés önmagában garantálja százezres tömegek életre szóló esztétikai élményét.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Forrás: Nol.hu

Vissza...