Harsány röhögés a Fideszben

2014-01-24 21:53:49

Nem hisszük, hogy akár egy fideszes potentátnak is komolyabban összerándult volna a gyomra Pokorni Zoltán azon fenyegetésétől, amelyet lapunk munkatársai rögzítettek a napokban egy mohácsi fórumon. 

A Nol TV felvétele szerint Pokorni azt üzente saját párttársainak, polgármester-kollégáinak és az Orbán-kormány államtitkárainak, egyszóval a fideszes potentátoknak, hogy „nincs nyúlkálás, mert nem lesztek kihúzva a szarból pártalapon”.

De a pártjában senki sem veszi komolyan Pokorni megjegyzését. Miért vennék komolyan? Hiszen négy évvel ezelőtt – akkor még a Fidesz alelnökeként – Pokorni sokkal keményebben fogalmazott. Azt mondta 2010-ben, hogy az elszámoltatás a jövőről szól, teljesen új világot kell kezdeni, ezért „az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét”. Hatalmon lenni ugyanis nem azt jelenti – közölte saját párttársaival Pokorni 2010-ben –, hogy „eddig ők loptak, most meg ti fogtok lopni”.

Négy év telt el a volt pártalelnök fenyegető mondatai óta, és nem vettük észre, hogy eddig Pokorniék akár egyetlen fideszes potentátnak is „levágták volna a kezét”. Pedig az urak belenyúltak a pénztárba. Elsőnek Orbán Viktor nyúlt bele, és kivett onnan háromezermilliárd forint nyugdíj-megtakarítást. Aztán a jó példán felbuzdulva jöttek a többiek, belenyúltak a trafikbizniszbe, a közbeszerzésekbe, a földosztásba, s lám, senkinek semmi bántódása.

Ha Pokorni következetes volna, a trafikügyek miatt felhívná Lázár Jánost, a közbeszerzések miatt Németh Lászlónét, a földmutyi miatt pedig Fazekas Sándort, és tájékoztatná őket róla, hogy „nem lesztek kihúzva a szarból pártalapon”.

Lenne is nagy röhögés a vonal túlsó felén.

Forrás: Nol.hu

Vissza...