Blöffök és hazugságok a paksi bővítésről

2014-01-21 18:52:16

Ez az elmúlt 40 év legnagyobb átverése

Blöffök és hazugságok sorozatával igyekeznek Orbánék védeni a paksi bővítésről kötött megállapodást. A pénzügyi és szaKmai kérdőjeleken túl a legnagyobb veszély az, hogy a világ energiapiacának várható, jelentős átalakulását teljesen figyelmen kívül hagyják, aminek súlyos következményei lehetnek a következő nemzedékekre.

Az Orbán-Putyin paktumban kendőzetlenül benne van minden, ami a Fidesz kormányzását jellemzi. Először is a gátlástalan akarnokság: ha elgondoltam valamit, mindegy, ki mit mond, tűzön-vízen át véghezviszem, nem törődöm az ellenérvekkel és kritikákkal. Másodszor a diktátori allűrök, a jogállamiság nagyvonalú átlépése: nincs ugyan felhatalmazásom ilyen horderejű megállapodásra, de majd utólag jóváhagyatom a szavazógépezettel. Harmadszor az átláthatóság teljes hiánya: titokban tárgyaljuk végig, a tartalmát titkoljuk. Negyedszer az előkészítetlenség, a szakmai elemzések és hatástanulmányok elhagyása, a meggondolatlan kapkodás. Ötödször félrevezető és a tényekkel gyökeresen szemben álló propaganda, hogy a laikus tömegekkel elfogadtassam az egészet. Hatodszor, de nem utolsósorban saját hatalmi érdekeim gátlástalan érvényesítése, a hozzám kötődő gazdasági érdekcsoportok helyzetbe hozása. Olyan apróságok sem zavarják Orbánékat, hogy néhány éve még hazaárulónak, a demokrácia ellenségeinek minősítették azokat, akik az oroszokhoz közeledtek, netán megállapodásokat is kötöttek velük. Abban viszont igazuk volt – Lázár mondta –, hogy a keleti kötődés értékválasztást is jelent: a Fidesz számára eszerint ma a putyini modell a vonzó, nem pedig a brüsszeli gyarmatosítóké. A paksi ügylet ebből a szempontból is tökéletes önleleplezés, miként válhatnak az egykoron harcos liberálisnak tűnő politikusok saját korábbi szavaikkal szembemenve hatalmi vágyaik rabjává.

Ez a nyilvánvaló ellentmondás okoz némi zavart a sikerpropagandában. Szép példája ennek Lázár János, aki szerényen az utóbbi 40 év legjobb üzletének nevezi a paksi alkut, majd logikai bakugrással kijelenti, hogy a megállapodás nem üzleti alapon nyugszik. Ugyancsak Lázár ehhez hozzáfűzi, hogy a hitel kondícióit még nem tisztázták, majd 5,6 százalékos kamatot említ. Először azt állítják, hogy a 10 milliárd eurós orosz hitel nem növeli az államadósságot, mert azt a beruházó MVM veszi fel, majd azt mondják, hogy a magyar állam lesz a hitelfelvevő. Orbán azzal érvel, hogy a Pakson termelődő áram lesz az unióban a legolcsóbb, majd mikor a számok nem ezt mutatják, hozzáteszik, hogy a beruházási költségek nem jelennek majd meg az árban, ami viszont ellentétes az EU szabályaival.

Sorolhatnánk még az önellentmondásokat, amelyek mögött két dolog állhat: vagy tényleg úgy szerződtek az évszázad legnagyobb beruházásáról, hogy nem tárgyalták végig a részleteket, vagy csak hazudnak, és nem akarják a közvélemény orrára kötni a valós tényeket. Az egyik lehetőség rosszabb, mint a másik, de van egy közös pontjuk: mi, adófizetők és fogyasztók nem láthatjuk át, milyen terheket fognak a vállunkra és utódainkra rakni az elkövetkező legalább 50 évben. Milyen ország az, ahol ezt meg lehet csinálni? Milyen önkontrollt vesztett kormány az, amely ezt a legcsekélyebb gátlás nélkül megteszi az országával?

A nagy titkolódzás arra utal, hogy Orbánék maguk is tudják, az ügy nem tiszta. Ezt mutatja a blöff és hazugságfolyam is, amellyel próbálják eladni a dolgot a népnek. A fő állításuk, miszerint olcsó áramot termel majd Paks, egyszerű számítás alapján megbukik: a 30 évre szóló 3000 milliárd forintos, 5 százalék körüli kamatozású hitel éves törlesztése önmagában nagyobb, mint az atomerőmű jelenlegi évi 180 milliárdos bevétele, és akkor még nem beszéltünk a magyar önrészről és az 1000-1500 milliárdosra becsült járulékos beruházásokról, a működési költségekről, a fűtőanyagról stb. Az, hogy a beruházási kiadásokat nem akarják az árra terhelni, primitív trükk: ha nem az áramárban, az adóinkban fizetjük meg.

Nevetséges a kormányfő kijelentése, hogy Paks bővítése a rezsiharchoz kell: az első új blokk 2015-ben kezd, mi köze ennek a mostani árcsökkentésekhez? Ki tudja, mi lesz addigra az energiapiacon, és egyáltalán mi lesz addig velünk? Csak egy látszik biztosnak: Orbánék hazugságaival szemben az energiafüggőségünk nem csökken, hanem nő, még a mostaninál is jobban ki leszünk szolgáltatva az oroszoknak. Alaptalan blöff az az ígéret is, hogy a GDP a beruházás nyomán évi egy százalékkal fog nőni. Közgazdasági evidencia, hogy a külföldi beszállítás nem növeli a hazai összterméket, legfeljebb az itteni beszállítók hozzájárulása.

Ami állítólag 40 százalék lehet, de ez is csak blöff: nálunk semmilyen saját atomenergetikai technológia nincs, maximum az építőipari munkákat bízhatják ránk, és ott is elég magas a külföldi beszállítók aránya. A GDP tehát jó esetben 0,3 százalékkal nőhet, de ennek a hatása is csak egyszeri, utána már más a bázis. Légből kapott a 10 ezer új munkahely emlegetése is, ennek töredékére lesz szükség, még ha a bevont magyar cégek mindenkit újonnan is vennének fel, ami azért nem életszerű. A kormány által felsorakoztatott érvek közül tehát egy sem helytálló, ami még a laikusok számára is világos.

Egyre több viszont a kérdőjel. Miről szólnak pontosan a megállapodások, beleértve a kiegészítő szerződéseket is? Melyek a mamuthitel pontos kondíciói? Miért jobb az 5 százalékos orosz kamat, mint a fele akkora IMF-es? Mekkorára nő az államadósságunk szintje? Mennyi lesz a beruházás teljes végösszege? Milyen hatása van mindennek a többi orosz energetikai szerződésre – földgáz, kőolaj? Mi lesz az EU reakciója a pályázat nélküli szerződésre és a sajátos árképzési elképzelésre? Végül a legfontosabb: miért volt szükség kutyafuttában megállapodni a paksi bővítésről? Hol vannak a hatástanulmányok és az energia-stratégiai elemzések, az alternatívák vizsgálata?

A jelenlegi blokkok a 30-as évek végéig működnek, lett volna még egy évtized, hogy döntsünk. Addig az előrejelzések szerint gyökeres változások lesznek az energiapiacon, részben a palagáz és palaolaj, részben a megújuló források új technológiái miatt. Minden józan érv amellett szól, hogy ezeket a fejleményeket meg kellett volna várnunk, semmi nem sürgetett minket. Adódik a logikus kérdés: mégis kinek jó az elkapkodott és méregdrága paksi bővítés?

Vissza...